Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Kelemen Zoltán: Öt évszázad (magyar) versei a Dunáról

ciernych vöd (Sötét vizek partján) címmel antológiát állított össze magyar költők verseinek szlovák fordításaiból, melyeket olyan szlovák költők készítettek Ady jakobinus-hite szellemében, mint Emil Boleslav Lukac, aki a válogatás szerkesztésében is részt vett.

Elemzésemnek A Duna költői kötet alapkoncepciója - Szalatnai Rezső munkásságának ismeretében, valamint annak a történelmi fordulópontnak a tudatában, melyben a gyűjtemény született - nem lehet témája. Sokkal inkább az antológiában szereplő verseknek a vizsgálata.

Galeotto Marxiéhoz írt versében Janus Pannonius számára a Duna csak eszköz, puszta jele a magyar tájnak. Kimondjuk: Duna, s azt gondoljuk: Magyarország, Pannónia. A folyóról nem esik szó, annál inkább Pannonius testi-lelki állapotáról és szellemi helyzetéről. Bátran vállalja másságát, barbár-magyarságát, ha csak lélekben is, hiszen szava latin. Vallomásába kevés irónia és cinizmus is vegyül, s nem eldönthető, hogy ez barátját célozza (kit más verseiben gúnyolt már búcsújárása miatt), s vele együtt az itáliai reneszánsz kultúrát, vagy ennenmagát és „barbár” hazáját.

Csáti Demeter Pannónia megvételéről való éneke a következő a sorban, egyúttal az első magyar nyelvű darab a gyűjteményben. Történelmi fordulóponton született a vers, 1526-ban, erre utal a szerző a kolophónban:

„Ezt szerzették Szilágyságban Csáti Demeter nagy gondolatjában,

Mikor nagy bú vala Magyarországban,

Egy némi-nemű mulatságban.”

Az itt szereplő fehérló-mondában már jelentős szerepet játszik a Duna, s ki tudja, talán éppen nemzeti tudat-erősítő történetnek szánta szerzője a mohácsi vész idején. Szakrális létezővé válik a folyó, egy nép identitásának misztikus-történelmi igazolójává, egyúttal láthatjuk, hogy úgyszólván minden fontos tett, történés a Duna mentén zajlik, végezetül a veszprémi német herceg is benne leli halálát. Az antológiának ebben a darabjában válik először a Duna az ország kultikus szinonimájává, nem úgy, mint Janus Pannonius félmondatában, hanem történettel-történetileg ,»megokolva”: a magyarok a Duna földjére szállanak alá, mert azt hallották, hogy az igen jó. Béla király és Bankó leánya történetének zárórészlete viszont nem illeszthető be egyértelműen a Duna-versek közé. A leány szökése bármely más folyón történhetett volna, nem jellemzően dunai, ami lényegesebb: nem is központi mondanivalója, témája ez a műnek.

Gyöngyösi István szép Palinódiája ismét igazi Duna-vers, a Duna megszemélyesítve válik benne a magyar nemzet nemtőjévé. Az ő barokkosán díszített kesergője a vers „csattanója”, megfejtése. A török által még hódoltatott (a vers keltezése 1681) és széttagolt haza sorsán búsul a versbeli „Nympha”. Gyöngyösi még nem fordul a földrajzi táj megfestéséhez, Baróti Szabó Dávid az, aki A Dunának nagy áradásáról című versében (melynek Szalatnai csak részletét közli) kísérletet tesz a barokkosán eltúlzott antik allegóriák és a tájleírás ötvözésére, ezt azonban még korántsem teszi olyan nagy megjelenítő erővel, mint mikor Petőfi írja le A Tisza című versében az áradást.

Az időrendi sor nem mindig jól tematizál. Ezt bizonyítja az, hogy Gvadányi József már-már kulináris örömöket hirdető, a polgári jólét egyszerűségét dicsérő verse, ahol Thysbe a mandula tejére adja a rímet, s a só, gabona, füstölt szalonna felsorolása a műben érthetővé teszi, hogy miért Egy falusi nótáriusnak budai utazása a dal címe, azé a dalé, melyből Szalatnai válogatásában egy részletet olvashatunk; ez a

56