Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Csatári Bálint: Szegénység és szárazság (Környezeti konfliktusok a Duna-Tisza közén)
Csatári Bálint Szegénység és szárazság Környezeti konfliktusok a Duna-Tisza közén A JL JL mindig méltóságteljesen hömpölygő' és sok vizet is szállító európai folyamunktól, a Dunától alig néhány tucat kilométerre csaknem két évtizede tombol az aszály és évről évre nő a vízhiány. Homokháti tavaink kiszáradnak, ültetvényeink évről évre egyre nehezebben hozzák meg termésüket. Jó kétszáz év távlatát is áttekintve a híres Duna-Tisza közi róna, a kert-Ma- gyarország bölcsője most ismét súlyos környezeti kihívás előtt áll. Ezt nemcsak a szerző állítja, hanem - ha nem is ugyanezen szavakkal - Töpfer német környezetvédelmi miniszter mondotta a két évvel ezelőtti 2. Európai Nemzetközi Duna Konferencián Regensburgban. Amikor az előadása utáni konzultáció során a jelenlevő delegációk a szlovák-magyar vízierőmű konfliktusról akarták kikérni véleményét, ő úgy tért ki, hogy a Duna mente és a Duna-Tisza köze súlyos aszálygondjait, vízrendezési igényeit az elhíresült „Du- naszaurusz” elé sorolta. Azt mondta, hogy ez a probléma sokkal súlyosabb, mint az akkor már működő erőmű ökológiai-környezeti kárainak további mérséklése. S hogy nemcsak diplomáciai bravúr volt ez a kijelentése, álljon itt néhány olyan adat, amely neki ad igazat. A hetvenes évek eleje óta az Alföldén fokozatosan csökken - elsősorban télen - a lehullott csapadék mennyisége. Két évtized alatt a természetnek egy egész évre tehető vízhiánya halmozódott fel. Hogy ez a folyamat globális jellegű-e, tehát az egész Föld lassú felmelegedésének a következménye-e, azt még nem sikerült bebizonyítani. Mindenesetre a jelek erre utalnak. Ebben az esetben lassan, de fokozatosan megváltoznak az élővilág adottságai. Egyes növényfajok például eltűnnek, mások megjelenhetnek. Számítások szerint, ha a folyamat így folytatódik - bár a prognózisokhoz úgynevezett analóg példákat még aligha tudunk felsorolni a világon - évtizedenként mintegy 1-4 kilométerrel fogják helyüket megváltoztatni ezek az őshonos fajok. így a Duna-Tisza köze területének klímája a jövő század első felében a mai Jaltához vagy Firenzéhez lehet hasonló. Vagyis az egész földrészünket tekintve az éghajlati övék néhány száz kilométerrel északabbra tolódhatnak. A globális felmelegedés éghajlati hatásai közül legfontosabb, hogy a nyár szárazabbá, forróbbá válik majd. A kevésbé melegkedvelő növények (pl. burgonya) termesztése veszélybe kerülhet. Tovább csökken majd a talaj nedvességtartalma és a talajvízszint, megváltoznak a talajok mechanikai tulajdonságai, bizonyos idő után átalakul kémiai összetételük, sőt élőviláguk is. A nagy nyári melegekben, amelyekre bőven volt példa az elmúlt néhány évben is, tovább nő majd a vízfelhasználás, amit ráadásul a csökkenő csapadékmennyiség és a vízkészletek növekvő párolgása miatt egyre kisebb vízmennyiségből kell a jövőben fedezni. Ugyancsak növekedni fog a hűtésre, légkondicionálásra és a talajmegmunkálásra fordított energia mennyisége is. A Duna-Tisza köze társadalmának, gazdaságának azonban nemcsak ezzel a várható gonddal kell szembenéznie. Az egyes tünetek már régóta, csaknem két évtizede itt vannak. Ezek közül az egyik legfontosabb a talajvízszint krónikus csökkenése. Teljes biztonsággal még mindig nem írhatók le az okai. A fentieken - tehát az általános felmelegedés és a kevesebb csapadék okozta változásokon - túl a mezőgazdálkodás, a művelési módok és a településszerkezet változásai mintegy „rásegítettek” a kedvezőtlen folyamatokra. A tanyarendszer fokozatos felszámolásával, megszűnésével párhuzamosan kialakuló nagyüzemi, nagytáblás mezőgazdasági művelés szinte alapvetően megváltoztatta a táj korábbi arculatát, a természettel viszonylagos harmóniában 52
