Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Bodri Ferenc: Arthur Koestler az Óhazában (Koestler-emlékkönyv)
metanyelv kockázatát. Könyve, ha „bátrabb”, még jobb lehetne. Az „ Ur a lelkem’’ persze, módszerét tekintve pszichológiai jellegű könyv, tartalma viszont - egy nagy költő lelki történéseiről lévén szó - irodalomtörténeti. Ez mindkét tudomány számára becsessé teszi. Irodalomtörténeti hasznosítása, amely használatának egyik lehetséges területe, már megkezdődött. Aki ismeri a mai József Attila szakirodalmat, tudja, Szőke György eredményei részben máris beépültek az értelmezésbe. Igazi hasznosítása mégis csak ezután várható. A könyv ugyanis, a belső, lelki történéseket állítván középpontba, egy olyan - a versekhez képest belsőbb és mélyebb - struktúrát próbál átvilágítani, amely a hagyományos irodalomtörténeti megközelítéshez képest egy absztraktabb szintet jelent. Ez pedig megnehezíti irodalomtörténeti recepcióját. Ám ami az „Ur a lelkem’’ mai befogadásának akadályozója, az egyben — hosszabb távon - tudományos lehetőség is. Alighanem igaza van ugyanis Bak Róbert- nek, aki már 1938-ban úgy vélte, hogy József Attilának nagysága „a látszat mögötti, mondhatnám absztrakt valóság csodálatosan költői megragadása volt”. Márpedig ezt az elvont valóságot a költő aligha ragadhatta volna meg igen összetett, elvont struktúráját tekintve is nagyon bonyolult gondolkodás nélkül. Aki, mint Szőke György is új könyvében, ezt az észjárást segít megérteni, az - közvetve - egy nagy költészetet, s az e költészetet létrehozó gondolkodási struktúrát teszi érthetőbbé. Ez pedig igen nagy dolog. CBp. 1992. Párbeszéd Kiadó) Lengyel András Arthur Koestler az Óhazában (Koestler emlékkönyv) Néhány „irodalmi csemegétől” eltekintve (pl. Love Story), hajói emlékszem, a Nagyvilág évfolyamaiban aligha jelent meg oly jelentős hatást kiváltó tanulmány, mint a tragikus halál árnyékában időszerűvé emelkedett írás, Vezér Erzsébet tiszta szándékú és kitűnően tájékozott „visszatelepítő kísérlete”, amikor Arthur Koestler életútjának első korrekt hazai bemutatására vállalkozott. Az ismeretlenbe kilőtt nyíl nyomában lett a né- met-francia-angol nyelvű író egy munkáját felidéző tanulmány címe, és a tájékozódni vágyókat még az utolsó mondat véletlen (?) nyomdai baklövése sem zavarhatta, amikor „hitelvesztett” szerepelt itt a nyilvánvaló hite- vesztett helyett. A különbözés akár fényévekben mérhető. A repatriálónak hőséről nem az első írása volt ez, hiszen esztendővel előbb bevezetőjével közreadta Koestler József Attila búcsúztatóját (Egy halott Budapesten - Mozgó Világ, 1983/6), a megrendítő erejű nekrológ és felvezetése pedig közel hatvan év után az „első magyar nyelvű Koestler-közlés” lett, érdemét emeli, hogy az elszánás lehetőségét nem az író tragikus öngyilkossága adta, hanem a tények feltárásának erős szándékai. Koestler és József Attila barátságáról ugyan a harmadik barát, Németh Andor írásaiból értesülhettünk előbb, az elmélyültebb tájékozódás igényét pedig még Vértes György intése sem altathatta el (Kortárs - 1963). Koestler József Attiláról írott emlékezése (Attila, a költő) magyarul először a müncheni Látóhatár 1954-es évfolyamában jelent meg, és bizony kár, hogy A láthatatlan írás című emlékezéskönyvéből („a legjobb és legizgalmasabb műve” Vezér Erzsébet szerint) magyarul eddig csak részleteket olvashatunk. A leghosszabbat a most végre itthon kiadott Koestler emlékkönyv lapjain. A messze Ausztráliában élő Hidegkúti Béla (adjuk nevére vissza az ékezeteket) áldozatos és következetes gyűjtőmunkájából formálódott emlékkönyv „eredetije” először a chicagói Szivárvány könyvek sorozatában jelent meg (1985) és a Bethlen Gábor Könyvkiadó szilárdan célirányos szándékából (Irodalmi Újság-reprint!) itthon is. Az előzőnél gazdagabb tartalommal és megbővült bibliográfiával, amelyhez nemcsak az időközben megsokasodott hazai „Koestler-irodalom” teremtett lehetőséget, hanem a megváltozott értékszemlélet elkötelezett jogalapot. Bár a könyvészeti adattár korántsem teljes, és ezért nem csekély mértékben e sorok írója (mint a hazai adatszolgáltatók egyike) ugyancsak felelős. Penitenciával és bűnbánón vállalja felelősségét az elmaradtakért. Pedig a most kézben tartott kecses könyvecske a negyedik Koestler emlékkönyv, amelyik birtokomba jutott. Az első változatot baráti kölcsönből másoltattam, s került könyvtáram „alapművei” közé. Utóbb az évek és a postai figyelem fellazulása során „kaparinthattam kézbe” az eredetinek előbb fűzött, 93
