Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Alexay Zoltán: Szigetközi kérdőjelek
Alexay Zoltán Szigetközi kérdőjelek A J. .Aligha van Magyarországon olyan újságolvasó, rádiót hallgató, televíziót néző ember, aki ne ismerné Szigetköz nevét, úgy gondolom, hogy az utóbbi évtizedben az egyik legjobb publicitása ennek a Duna menti kistájnak volt. Ez lehetne örvendetes is, sajnos esetünkben semmi ok az örvendezésre, Szigetköz a vízlépcső építése okán híresült el. Sokféle véleményt hallhattunk arról, kell vagy felesleges, hasznos vagy káros a nagyberuházás, a szélsőséges nézetek gyakran eldurvult stílusban ütköztek, tények és álmodozások, szakszerű és abszolút dilettáns hozzászólások egyaránt elhangzottak a vitában - a végeredmény azóta ismert. A vízlépcső elkészült, és az ország számára a legrosszabb megoldás valósult meg, a híres-hírhedt C-változat. Attól tartok, hogy ma a vitát már teljesen felesleges lenne folytatni. A tények makacs dolgok, akkor is léteznek, ha örülünk nekik, vagy ha nem szeretjük őket, és esetünkben az a tény, hogy a Dunát elterelték, az erőmű üzemel és emiatt Szigetköz kritikus helyzetbe került. A táj jövője, a természeti értékek sorsa régóta kérdéses, végül arra kellett volna, illetve kellene választ találni, hogyan lehetne megőrizni ezeket a változások ellenére. Ez a kérdések lényege, az idő során csak a megoldási lehetőségek lettek mások. Az alábbiakban én is a fenti problémával kapcsolatos véleményemet szeretném elmondani, eközben elkerülhetetlen az események kronologikus áttekintése, de igyekszem nagyon röviden megtenni. A gondok megoldását, a kérdésekre a választ nem tudom, hiszen az egész problémakör hihetetlenül bonyolult, így csak sok szakma képviselőinek együttes munkája hozhat eredményt. Én azokkal a részletekkel foglalkozom csak, amelyekhez több mint húsz éves terepmunkám és végzettségem alapján érdemben hozzászólhatok. Véleményem szubjektív, sem személyek, sem csoportok érdekei nem befolyásoltak, a különféle nézetek közül azokat fogadtam el, amelyek megítélésem szerint Szigetközjavát szolgálták. Első kérdés, még a vízlépcső előtti időszakból: Hogyan lehetne megőrizni Szigetköz természeti értékeit a folyamszabályozás miatt átalakult tájban úgy, hogy közben zavartalanul lehessen hajózni a Dunán? Úgy hiszem, hogy a kedves olvasók közül nem mindenki ismeri a Szigetközt, ezért néhány mondatban szeretném bemutatni, hogy értelmezhető legyen a feltett kérdés. Szigetköz hazánk legnagyobb szigete (a területe 375 km2), ÉK felől a Nagy-Duna, déli-délnyugati irányból pedig a kanyargó Mosoni-Duna határolják. Mai formái a harmadkor végétől alakultak ki, amikor az Alpokból a Pannon-tenger egykori medencéjébe megérkező Duna elkezdte hordalékával feltöltögetni a területet. A folyó vize a síkságon szétterült, esése lecsökkent, energiája kisebb lett, emiatt a hegyekből szállított óriási hordaléktömeget nem tudta tovább hurcolni, nagyrészét szétteregette, ezzel viszont elgátolta a saját útját, így a zátonyok és szigetek között ezernyi ágra szakadva folyt tovább, végül egy tengertől távoli, különös deltavidék alakult ki. A múlt század végéig az egész területen a víz volt a korlátlan úr, ezt az ősi állapotot az 1886- 1896 között elvégzett folyamszabályozási és ármentesítő munkálatok szüntették meg. Ettől kezdve az ősi vízivilág csak a főmeder és az árvízvédelmi töltés közötti hullámtéren található meg, Szigetköz ármentesített része mezőgazdasági kultúrtáj lett, amely annyiban különbözik a többi alföldi vidéktől, hogy az egykori mellékágak mindenütt ott láthatók feltöltődött vagy még nyütvízű állapotban. Én már ezt az átalakult Szigetközt ismertem meg, de még így is lenyűgözött a szépsége, élővilágának gazdagsága, a vizek között élő ember ősi kultúrájának sokféle emléke. A szabályozás után a hullámtéren közel ötszáz szigetet fogtak közre a mellékágak, napjainkig keletkeztek új zátonyok, ha megtelepedett rajtuk a növényzet, kialakultak a szigetek. Az 45
