Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Komáromi Attila: Tar Sándor: Ennyi volt - Lengyel András: „Űr a lelkem” (Szőke György József Attila-könyvéről)
Tar Sándor: Ennyi volt Korszerűtlen író Tar Sándor. Stílusában nyoma sincs a posztmodemnek, sehol egy elektrovizualitásra emlékeztető mondat, az olvasónak nem jut eszébe performansz, se szeánsz, az avantgárd művészet semmiféle jelével nem találkozik. Csak ilyeneket és hasonlókat olvashat: „Kellene nekünk, mun- kátlanoknak is, valamiféle menekülttábor, hogy ne rontsuk otthon a levegőt meg a hangulatot az örökös kesergéssel, semmittevéssel. Oda aztán be lehetne hajtani mindenkit, munkanélkülieket, hajléktalanokat, koldusokat, árvákat, meg áld úgy általában útban van vagy rontja a városképet. Nagy a Hortobágy, ott el is férnénk a többi marhával. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy meg se álmodtam, hogy elküldenek, egyedül voltam szerszámélező a műhelyben.” írónk - Veres Péter szavaival élve -, sült realista. Figurái, novelláinak hősei nem formálják, csak elviselik az életet. Ha nem tudnak mást tenni, akkor berúgnak, vagy ököllel belevágnak a tükörbe, botrányosan viselkednek, belerúgnak a kutyába - pedig szeretik a kutyákat. Azt gondolják, hogy az ember szégyell adni, de nem tudják, miért. Sokszor csak onnan sejtik, hogy jól kezdődik a nap, mert van cigarettájuk. Kiabálnak, sértegetik hűséges társukat, válni akarnak - pedig szeretik feleségüket. Félbemaradt életűek Tar szereplői. Éppen úgy, mint novellái. Húsz írásának többsége kurta, továbbgondolásra is késztető mondattal fejeződik be: „Lehet, hogy jön majd valaki.” „Szevasztok, tette hozzá, és elaludt.” „És hagyjon mindenki békén.” „Senki nem látta többé.” „Van mégidő.” „így vagyunk ezzel.” A négy ciklusból álló vékony kötet történeteinek helyszíne nem a főváros, hanem a vidéki Magyarország. (Talán Debrecen és környéke?) Szűkebben: a gyár, a javítóműhely, a kórházi osztály, a kifizetetlen panellakás, az egyszerű másfél szobás, gangra nyíló otthon, az albérlet, a tömegszállás, vagy a Zöld Váladéknak becézett kocsma. Füstös, elhanyagolt, „elfáradt”, szomorú környezet. Az események itt történnek. Ide tér vissza a nagylány, akiről a szomszédok azt állítják, hogy unalmában kurva lett, aki amúgy rendes lány, köszön mindenkinek. Itt emlékezik vissza az első szoptatás gyönyörűségére a fiatal anya, akinek a hentes mindig hozzácsap egy mócsingot - az egyre ritkábban vásárolt - ebédnek valóhoz. Ide gyűlnek össze beszélgetni a hitet vesztett, megkeseredett emberek, akiknek azt mondták, övék a hatalom, és akik tudták, hogy nem igaz, de jó volt hallani. Innen mentek el a gyári focibajnokságra, ahol ha akartak, belerúghattak a művezetőbe meg a meósba, de megtehették ezt a május elsejei felvonulást követő sörmámoros állapotban is. „De hát nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ott az isten tudja hány hangszóró acsarkodóit, hogy a munkásság! A munkásság!” Itt találkoznak a művezető egykori liblingjével, a szorgalmas besúgóval, aki most tüdőszín zakót visel, sötét nadrággal, sárga inggel, nyakkendővel, és azzal lepi meg a csoportot, hogy ő a menedzser, magáz- za őket és tudatja velük - „ha valakinek problémája van, munka után megkeresheti a tulajdonost, aki egyébként egy szót sem beszél magyarul.” Életszagú helyzeteket teremt Tar Sándor, még akkor is, ha az élet érdekesebb részét jobban figyeli, mint a lekerekítettet. Szociális érzékenysége a Móricz Zsigmond-i vonulathoz sorolja írónkat. Szabó István, Gere- lyes Endre „társának” is mondhatnánk, de a szociográfiai érzékenységű írók mai — egyre ritkább - táborát is gyarapítja. Veszélyes terepre tévedhet, hiszen témája, szereplői miatt meggyűlhet a baja a napi politikát meglovagló írástudókkal. Természetesen ez nem baj, mert a megbélyegzők mindig hamarabb elfelejthetők, mint a megbélyegzettek. (Cégér Kiadó, 1994) Komáromi Attila „Űr a lelkem” Szőke György József Attila - könyvéről E könyv, noha a magyar irodalmi kritika sporadikussá válása következtében mindeddig nem kapta meg méltányló visszaigazolását, jelentős fejleménye a József Attila-kuta- tásnak. Jelentősége több összetevőből fakad. Eleve érdekes, mert - mint alcíme is jelzi - „a kései József Attiládról szól, s érdekes, mert akinek a József Attila-értelmezését olvashatjuk benne, az a maga nemében egyedülálló alakja a „szakmának”: egyszemélyben szak90
