Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve XIII. - Tasnádi István: Walter Egon válogatott búcsúlevelei - Vörös István: A közbülső ítélet

rot]” [a maradék tanulmányozása], másrészt „ ezúttal engem mintha a talaj / kötne meg, eláraszt a döbbenet / valódisága, mentségemül írom ezt; de már nem is / szólnék egy szót sem, ha valahogy nem / kellene itt boldogulni mégis.” (Levél Zinka Milanovnak)

A labirintusban az ember maga van, ha megjelenik a másik személy a másik nemből, lényegét tekintve az sem módosít a helyzeten, legfeljebb töredéknyi időre. Az ontológiai sötétenlá- tás és e kietlen magány egymást erősítik, s teszik elsősorban ezáltal véglegesen labirintusszerűvé a lét terét és idejét, hiszen az egyén számára egyik sem ad viszonyítási pontokat. Végül is a megalkotott szöveg adhat valami fogódzót, bár ezt is kétely övezi. (József Attila Kör - Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992)

Tasnádi István: Walter Egon válogatott búcsúlevelei

Nem tudható meg, hogy a szerzőből miért lesz Walter Egon, hacsak nem az a magyarázat, hogy a múlt századias „válogatott búcsúlevelei” motívumhoz .jobban illik”. Bár e címadásban eleve van némi irónia, igaz, ez a romantikától sem volt soha idegen. Az 1970-es születésű költő 17 és 22 éves kora között megírt kötete a legtermészetesebben mutatja az ilyen ifjúkori könyvek erényeit és hibáit. A legfőbb erény feltétlenül a tehetség, a legfőbb hiba pedig az, hogy ezzel az adománnyal nemegyszer még csak bizonytalanul képes élni a versíró. Én bizony szigorúbb lettem volna a szerkesztőnél, s harmadát-negyedét kihagytam volna a kéziratnak, s ezzel kiküszöbölhetők lettek volna a közhelyek, az amatőrizmus kiáltó példái, amelyek leginkább a szerelem témaköre kapcsán kísértenek.

Am ha ez volna a jellemző a könyvre, szólni se kellene róla. Tasnádi István azonban meggyőző nyelvi és költői erővel feledteti kisiklásait, amelyek az életkor groteszk bájával bevonva még könnyebben megbocsájthatóak. Világszemléletét pontosan is meg tudja fogalmazni: „Huszonhárom felé ballagva / az ember már kétszer is / meggondolja, hogy hova lép. / A végső kérdések úgy / hevernek előttem, / mint száradó zoknik / a radiátoron. / A kis dolgokat tudom / csak szeretni, / a nagy dolgok szörnyen undorítanak. / A napfelkelte gyönyörű, / a napfelkeltét szájtátva / kémlelő ifjú költő lelkiállapota / tökéletesen érdektelen.” (XI).

A kötet a Hat vers a versről szerepkereső, hagyományokat paraff azáló és kételkedő ciklusával indul, majd az 59 „válogatott búcsúlevél” következik. Ez a búcsú elsősorban nem az élettől való, s talán nem is az ideális képzetétől, s a búcsúzás motívuma helyett hasonló okkal szerepelhetne itt a közelítéseké is, hiszen az alaptéma a valóságosan létező világ birtokbavétele, hol fogcsikorgatva, hol gyilkos iróniával, hol káromkodva, hol dalolva, de leginkább a rezignáció ezredvégi képviselőjeként. (Orpheusz Könyvek, 1993)

Vörös István: A közbülső ítélet

Igazából nem a pályakezdők között kellene szólni Vörös Istvánról, hiszen 1988-ban megjelent már Só, kenyér címmel egy könyvecskéje az ELTE kiadásában, majd 1992-ben Innenvilág c. prózakötete, sőt itt tárgyalandó könyvével egy évben Kemény Istvánnal közös esszékötetét is kézbe vehettük (A Kaßa-paradigma). A Só, kenyér anyaga azonban beépült A közbülső ítélet szerkezetébe, s ezzel, ha nem is semmissé, de előjátékká tette a fél évtizeddel ezelőtti jelentkezés bibliográfiai adatát, amelyről egyébként nem tudósít az új könyv fülszövege, pedig a régi, szerény technikai kivitele ellenére meglehetős visszhangot váltott ki, „bevezette” a szerzőt az irodalom életébe.

A közbülső ítélet a tágabb nyilvánosság előtt végül is bemutatkozó verseskönyv, az 1981- 1989 közti évek anyagának gyűjteménye, s ilyenként a pályakezdésről és az érettségről egyaránt képet ad. Bár Vörös István kezdőként is meglepő érettséggel írt, ezt a kijelentést az életkor függvényében értsük. Nem ifjú titánként, nem koraérett csodagyerekként szólalt meg, hanem olyan felnőttként, aki mintha soha nem is lett volna gyerek vagy kamasz, mindjárt egy érett, szertelenségektől mentes szemléleti és magatartásbeli bölcsességet kapott volna a sors89