Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Hernádi Gyula: Kiáltás és kiáltás. (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Hernádi Gyula)
hogy a valóság az vadabb scifit képes produkálni, mint a leggátlástalanabb írói képzelet? HGy: - Igen, ez így van, de én azt hiszem, hogy a „különösség” kategóriája érvényesül a regényemben is, mert az, amit lényegében a sztálinizmus, meg a különböző egyházak, meg az ilyen különböző diktatórikus struktúrák képviselnek, azok tulajdonképpen a különösségnek: az ördögi különösségnek a vegytiszta példái és modelljei. Ha te „tipikusan” megírod ennek az őrületnek a természetrajzát, modelljét, akkor te különöset írsz, mert lényegében az egész „szocreál” irodalom, az egész történelemhamisítás lett a „tipikus” a mai világban. De ha kiemeled ebből az igazi valóságot, és azt írod meg, akkor az válik a leghihetetlenebb fantasztikummá! DM: — Egyébként valaki, aki verseidről jó véleményt táplált: Weöres Sándor írta azt, hogy „a valóság hihetetlen, / a hazugság hihető.” - Engedd meg, hogy néhány „tipikus” sztereotípiát felsoroljak azok közül, amelyekkel téged illettek - évtizedeken át - hivatalos kritikusaid: mondtak „antikommunistának”, „egzisztencialistának”, „freudistának”, „antimarxistának”, „metafizikus moralistának”, majd - mostanában — „blődlizőnek”. A kérdés az, hogy ez csak ideológiai vesszőfutást jelentett, vagy voltak más következmények is az életedben? HGy: - Persze, hogy voltak, mert az ideológiai vesszőfutás nem olyan egyszerű dolog a szocialista diktatúra rendszerében. Az átsugárzik mindenre; a Tervhivatalban is vegzáltak azért, hogy „mi van az irodalomban?”, de ilyenkor a Thuránszky mindig megvédett. Szerencsém volt, különben rég kirúgtak volna. Ámde írtam még egy regényt, az volt a címe, hogy: Fiktív lejátszás, amely egy koncepciós perről szól a Horthy-rendszer elején, a Prónay-különítmény ügyeiről (később Borotvált tabló lett a címe, amikor — 1980-ban - megjelenhetett). Ezt a regényt elolvasták különböző urak a Pártközpontban, és a már kész anyagot bezúzatták. Erre a dokumentumom a következő: Baranyi (az Új írás akkori főszerkesztője) írt egy levelet Csuhái elvtársnak a Pártközpontba, s kérte, hogy ne vonják meg a prémiumukat, mert hiszen a Hernádi-anyagnak a bezúzása nem az ő „bűnük”. - Azután nem kaptam útlevelet. Miközben mindenki utazgatott már itt akkoriban, a hetvenes évek elején, ide-odaamoda, még az „ellenállók” is, nekem viszont négyszer utasították vissza az útlevélkérelmemet azzal, hogy kiutazásom „sérti a Magyar Népköztársaság érdekeit”. DM: - A téged ért kritikára visszagondolva, azt hiszem, nyugodtan megállapítható, hogy amiképpen a Hernádi-írások világszemléletének van egy jellegzetes koherenciája, ezzel párhuzamosan, az elutasításnak is megvan a maga koherenciája, ami végigkísért téged legalább negyedszázadon át. HGy: - Érdekes, hogy a filmekkel kapcsolatban ez enyhébb volt valamivel. A filmek ugyanis világhírűvé váltak. Az irodalomban ez nem valósulhatott meg, mivel a könyveimet nem engedték ki. A Jogvédőben, amikor A péntek lépcsó'in-t tizennégy ország kérte, akkor egy beosztott propagandista azt kérdezte tőlem: - Te, nem tűnt fel neked, hogy tizennégy ország kérte, s hogy ez milyen szörnyű!? — Te, öreg, válaszoltam, mi az, hogy szörnyű? Hát tessék megkötni a szerződést! - Nem kötötték meg... (A Dél-Afrikai Köztársaság is kérte a könyvet.) S akkor egy propagandista, akinek az lett volna a feladata, hogy eladja a könyvet, azt mondja nekem, hogy nem tűnt fel neked, hogy ez milyen szörnyűség? Ez ellenséges akkor, tudniillik, hogy „ezek” kérik... DM: - Azokkal a filmekkel, amelyeknek a forgatókönyveit írtad, s Jancsó Miklós valósított meg, „parádézott” külföldön a magyar kulturális politika. De téged megpróbált minden eszközzel kiiktatni belőlük. HGy: - Mindig! Az elsőre, a Szegénylegények-re nem lehetett ráírni a nevemet. Az első kópiákon nincs rajta a nevem. Az Oldás és kötés-en nincs rajta a nevem. Utána fölkerült a nevem, de megpróbáltak minden eszközzel összeveszejteni Jancsóval. 79
