Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Legenda Füst Milánról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

is mondta. Az „isteni Tolsztoj Leóra” is mondta, hogy olvassátok el gyerekek a Kreu­tzer szonátát, hogy az milyen zseniális. A verejték kiver, hogy a fogam vacog tóle, és aztán olvassátok el azt az Utószót, amit írt hozzá, és ebből látjátok, hogy fogalma nem volt saját zsenialitásáról. Az ember az óráin, amikor az idézeteit hallgatta, mindig az volt az érzésem, hogy ebben az a leglényegesebb, amit nem idéz, ezt Dosz­tojevszkij kapcsán ki is mondta. Somlyó Gy.: Ez sajnos így van. Poszler Gy. : Hogy a Raszkolnyikov, az igen, ma sem tudom, hogy miért nem sza­badott azt mondani, hogy Bűn és bűnhődés. Ezt nem volt szabad. A Raszkolnyikov az igen, a többi szóba sem jön. Lukácsy A. : És Dickens, a Copperfield Dávid első kötete. Soha másképp nem mondta: a Copperfield első kötete, jegyezzétek meg! „Vannak művészek, akik a valóságot figyelik, és vannak, akik a belső tükröt figye­lik. Hogy hogy vetül vissza belül a külvilág. Én a belső szemlélők közé tartozom. Mó­ricz Zsigmond ellenben elment, megnézte a lovat és leírta. De nem rosszul ám, reme­kül, tehetség dolga. Ha nagyon tehetséges, csinálhat, amit akar, abból is kijöhet valami, az összes iskolák alkalmasak arra, hogy belőle lehessen valami, mint író. Nagyon kevés a tehetség a világon, vagyis nem úgy van az, hogy kérem, most volt egy óriási tehetség, és öt perc múlva megint lesz. Nagyon ökonomikus a természet ebben. Évszázadonként csak nagyon kevés zsenit és tehetséget hoz létre, és protuberanciá­ban terem, vagyis lángözönök útján. Kivetít öt-hat nagy tehetséget, aztán utánuk 30- 40-50 év szünet következik. Arany János és Petőfi után az epigonok szüretje követke­zett, csupa gyenge fickó. Szóval nem úgy van az, hogy aztán az irodalom permanens, vagyis csupa zseni állandóan a rendelkezésre áll. Azoknak csak tanács kell, és akkor zsenik lesznek. Szó sincs róla. Nem lesznek zsenik, mert zseniket vagy nagy tehetsége­ket ritkán termel a természet.” (Füst Milán) Lukácsy A.: Állampolgárként is kirekesztettnek érezte magát, hiszen egy Dohány utcai kis trafik hátsó szobájában nőtt fel, a századelő hetedik kerületi zsidónegyedé­ben — mondjuk ki ezt a szót, annak minden keservével együtt —, és azt a megalázott- ságot hordozta haláláig. Van erre egy történetem, muszáj elmondani. A legutolsó költözését, amikor a Párizsi utcából a Rózsadombra ment lakni, megelőzte néhány tárgyalás egy bizonyos mérnökkel, aki neki tippeket szerzett, hogy hova lenne jó menni. Akkor már nem tudott kimozdulni, ezért fontos volt, hogy kertes lakás le­gyen, jó levegőn, tehát valami zöldövezetit kerestek. Azt mondja nekem egyik nap: Te fiú, van itt egy ajánlat, ez a mérnök úr kínál nekem egy nagyon elegáns, úrias villát, meg is tudnám venni, de én valahogy mégse akarok odamenni, idegenkedem tőle. Miért, kérdem, talán nem az ízlése szerint való? Nem arról van szó: nagyon szép is, nekem nagyon jó lenne, mert földszintes, van kertje, ki lehet engem oda tol­ni a kerekes kocsival, mindenféle tekintetben megfelelő, valamikor Bókay Jánosé volt a villa. Mondom, hát akkor mi a baja vele? Nem is tudom, idegenkedem tőle. Dehát miért? Nagysokára végül: Nem szeretek egyedül lakni. Tudod, ha valaki bér­házban lakik és hát van egy megfelelő házmester, akkor az ember mégis valahogy védve van. Az irodalom császára volt, a nagy századelő egyetlen túlélője, Nobel-díj- ra akarták jelölni - és mégis. Somlyó Gy.: A kirekesztettségben teljesen igazad van, de egy picit eltúlzod benne talán, hogy ez csak a zsidóságára vonatkozott. Erzsi néni az itt is vele volt, ott is ve­le volt, ő a Párizsi utcában senkivel nem barátkozott a házban. Attól, hogy valaki a Dohány utcában született, és ott nemcsak született, hanem valóban egy kis trafik háta mögötti sötét udvari lakásban lakott, az úgy látszik idegbeteg édesanyjával, egész ifjúságában, normálisan, nem egy ilyen sors struktúrájában, ezt hatszor elfe­lejti az ember, ha olyan jó sorsba kerül anyagilag, mint amilyenbe Milán került. De 68

Next

/
Thumbnails
Contents