Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Varga Magdolna: November angyalához (Baka István versei)
A versekben olyan, talán a kedvelt Rilkéhez visszanyúló, metafora-együttessel is találkozhatunk — „pitymallat-alkony-óborok” (Háry János bordáid) -, amilyenhez hasonlót Baka eddig csak háromszor írt („hal-ember-vérszaga” — Helsingőr; „Döb- ling-Magyarország-Pokol” - Döbling, „róka-sans-culotte-fogakkal” — Tél Alsósztrego- ván). Jambikus, bimetrikus 10/11-esei, 8-asai és 9-esei az imitált kor poétikai eszményének követései és példái lehetnek a ma költői eljárásáinak. A katona-toposz bővebb értelmezéséhez Fried István tanulmányát ajánlom: Baka István hetvenkedő katonája (A tragikus Háry János) — Jelenkor, 1995/6. Vadszőlő Az e csoportba sorolt versek a költő-fordító orosz irodalmi olvasmányélményeihez kapcsolódnak (Az 1988-as Tarkovszkij válogatás mellett meg kell említeni esszéjét is: Portrévázlatok az orosz költészetből 2. in. : Délmagyarország 1992. 01. 08.) A Baka-interpretációban megszólaló nyomorék Arszenyij emlékekből épülő értékvilága B. Paszternák Zsivagójának verseit idézi. Arról az elveszett világról beszélnek, amelyik hasonlít Krúdy sosem-volt-Magyarországára, amelyet azért építünk föl, hogy fénye átszüremlődjék a szürke jelenbe azért, hogy értelme legyen valamiképpen a létnek: „Mert vanni könnyű — lenni nehezebb / Léleknek, földi árnyképek felett” (Változatok egy orosz témára; az utolsó sort egyébként is kiemeli a rövidebb szótagszám). A Vadszőlő, a Változatok egy orosz témára, az Orosz szonettek betegség-versek Hamvas Béla-i értelemben: egy kóros és koros kor lenyomatai. E szonettekben — a Vadszőlő 4x4-ese alig rí ki közülük — nemcsak a személyes lét problémái a fontosak, hanem az Ady Endrétől ismerős megrendítő élmény megszólaltatása is: „Minden Egész eltörött”. Csak míg Ady ezt részint a jelenben érzi, részint a jövőt prognosztizálja, addig Zsivágó, A. Tarkovszkij és Baka (Pehotnij) lírai énje — s talán az olvasó is - a bekövetkezés után, a befejezettség állapotában éli meg: „Míg össze nem roppannak falaim / Vadszőlő-terhű éveim alatt.” Gecsemáné Az újszövetségi nagycsütörtök estéjének, éjszakájának a hangulatát, a magányra és szenvedésre ítéltetés fájdalmát és dacát szólaltatják meg a ciklus költeményei. , A Gecsemáné (1.), a Zsoltár (3.) és a Csak a szavak (6.) című alkotásainak írásjel nélküli, már-már rapszodikus áradásai feleselések Istennel, de nem ez Ószövetség prófétáinak, pátriárkáinak és királyainak modorában, hanem a 20. század profán hangján, a szerző ateizmusát is „beledolgozva”. A lírai én magára maradását szólaltatja meg a költő, akin a testi szenvedésben nem segít sem az intellektus pascali okossága, sem a sztoikusok derűs életszemlélete. „Lélek vagyok, ki test-koloncát / hurcolva folyton megbotol / a semmi és a lét közötti / küszöbben...”, „... riadtan té- velygek a szavak között” (Csak a szavak) - összegzi Baka e lélekpróbáló idők állapotát. A ciklus többi verse - Szekér (2.), Siralomház (4.) és a Klepszidra (5.) a klasszikussá váló bakás kép- és emblémaalkotás remeke. A Szekér 12. és 20. sorának variációi kibontják az egyébként zárt költeményt. A Siralomházra az életmű szófordulatai 57
