Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Juhász Erzsébet: Levelezőlapot kapok, tehát vagyok

sze, ez sem véletlen. A politika a szólamok és kinyilatkoztatások szintjén lajstromoz, nem kenyere a dolgok, jelenségek mélyére hatolás. Az igazi baj azonban akkor kezdődik, ha valaki egybemossa, sőt azonosnak tekinti a kettőt: az írót, mint politikai szubjektumot és műveit. S ez azért reábs veszély, mert a lehető legkényelmesebb megoldással jár. Az irodalmi művekre való odafigyelés nagyon munkaigényes tevékenység, aligha fizetődik ki ebben a századvégi kelet-közép-európai nagy meg- iramodásban, amikor mindig a parolák és szólamok hangja a legerősebb, s a legju- talmazottabb is anyagi siker és sikerélmény szempontjából egyaránt. Sőt megkockáztatnám azt is, hogy a recenzens munkasikere szempontjából sem mellékes, vajon olyan irodalmi művel foglalkozik-e, amely benne van az anyaországi irodalmi érdeklődés eleven áramkörében, vagy esetleg netán olyannal, amelyről itt félfüllel sem hallott eddig senki. Az ismert műről szóló recenzió beleáramlik az adott műről szóló reflexiók gazdag polifóniájába, eleven jelenlétet biztosítva a recenzensnek is a szellemi élet holdudvarában, míg az utóbbi kívülmaradást, kimeredést, semmiben mutálást. Nem mindegy. De hadd jegyezzem meg végezetül, minden fölös szerénységet és túlértékelést egyaránt mellőzve, lehetőleg tényszerűen: erről a semmiben mutálásról a fenti modell szerint meghatározható kisebbségi írónak van igazán tapasztalata. Tengernyi tapasztalata.

Alkonyodik. Az alkony a távolodás ideje. Metaforikusán olyan távolodásként is értelmezhető, mely egyúttal közeledés is ahhoz, ami az elmondottaknál mérhetetlenül lényegesebb, minthogy belülről zajlik. Ez az az idő, amikor túljutva a napi szükséges, tehát megválogathatatlan teendőkön, az ember válogathat is végre. Például kezébe vesz egy könyvet, s egyre felforrósodottabb intenzitással olvassa késő éjszakáig. Ez a figyelem, ez az olvasás teljesen belső aktus; jeltelen. Rajta kívül senkinek sem lehet tudomása róla. S egyszeriben mégis mérhetetlen gazdagságúvá tágul benne a világ. A semmiben mutálást a csönd mély tartalmassága veszi át.

Ebbe a csönddel elfedett intenzív szellemi jelenlétbe csak egyetlen külső jelzés hatolhat be. Az O lapjai, melyek az idők során leheletfinom hálózatrendszerré szerveződtek. Kimondatlanul is, de gesztusként abszolút pontossággal azt sugalmazzák, hogy ha kéreg alatt is, de itt vagy, megvagy. Mert a címző pontosan tudja. S a levelezőlapjával újra meg újra tudatja, hogy tudja: vagy.

122