Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?

tetése lett, mert ezzel a „csonka politikai testtel” Magyarország - idézi Szűcs Jenő Bibót — „szembekerült azzal a ténnyel, hogy a modern állami és nemzeti szervezet alapvetését, mely Európa-szerte a 17-18. században folyt le, az ő javára nem végezte el senki.” De ha a rendi politikai test nem is volt elég erős ahhoz - kommentálja Szűcs a Bibó-idézetet —, „hogy a történeti államkeretet átkovácsolja „államnemzetiséggé” (nationálité d’état)-, ahhoz mégis elég erős volt, hogy fenntartsa egy rendi szinten csakugyan létező államnemzet fikcióját; ahhoz viszont túl rendi jellegű volt, hogy hajlandó legyen észrevenni a fikció mögött a nyelvnemzetek születését, s ebből idejében ésszerű konzekvenciákat vonjon le.”

Szűcs Jenő számos részlettel finomítja a képet; jórészt úgylehet máig érvényes következményekkel, ha a „rendi fikciót” másféle fikciókkal helyettesítjük. De maradjunk inkább a történelemnél, és vizsgáljuk kicsit közelebbről a „három történeti régió” képét. Nem osztható-e például a 16-17. században Magyarország maga is újabb három régióra? Az Erdélyi Fejedelemség abszolutizmusa mindenesetre merőben más, mint a királyi Magyarországé, és ugyancsak másféle gazdasági és társadalmi szerkezet alakult ki a török hódoltságban vagy a szélén fekvő néhány városban, mindenekelőtt Debrecenben. Hasonlóképpen külön régió Havasalföld és Moldva; számos szállal (politikai, gazdasági, demográfiai és kulturális szállal) szövődve nemcsak Erdélyhez, de az egész Magyarországhoz, kivált a döntő fontosságú „hosszú 18. századiban. És Lengyelország se igen tárgyalható egyetlen régióként, s nem is csak felosztása után. De maga a mintaállam, Poroszország is jól érzékelhetően esik egy keleti és egy nyugati régióra, sőt egy északira; gondoljunk csak mondjuk Theodor Fontane és Theodor Storm regényeire. Szűcs Jenő is úgy látja, hogy Poroszország „keleti” és „nyugati” félből összetettségének része lehetett benne, „hogy a jóformán csak térképen létező, a maga több száz territóriumával Európa három történeti régióján áthúzódó Németország egységét megvalósítsa.” De hátha inkább ezt a többszáz territóriumból álló német világot kell inkább külön „régiónak” tekinteni? Hátha a középkor óta mindigis érezhető és az Aufklaerung-ban kiteljesedő imaginá- rius német „egységet” a porosz egységesítés inkább csak eltorzította? Szűcs Jenő is céloz erre, Bibóra hivatkozva: „Németország végeredményben a fasizmussal és következményeivel fizetett azért, hogy egységét „felülről” és egy „keleties” iniciatíva jegyében, a demokrácia belső akadályaival és tévútjaival sikerült megvalósítania.” Csakhogy Európa úgyszólván minden nagy államát „felülről” egyesítették, s olykor még sokkal kegyetlenebből és „keletiesebben”, mint az erőszaktól kétségkívül soha nem tartózkodó porosz politika. A francia Észak hosszú véres harca a Dél ellen, a százéves háború és azt követően Bretagne pacifikálása, a moriszkók és a zsidók gyilkolása és kiüldözése az egyesülő Hispániában, a kialakuló modern, s részben már „nemzeti” államok (vagy inkább tán állam-nemzetek) pokoli erőpróbája a harmincéves háborúban, a vallásháborúk és a Fronde küzdelmeit lezáró Szent Bertalan éj; de még a felvilágosult 18. század kellős közepén is az angol muskétások véres leszámolása a skót klánokkal: megannyi tanújele, hogy Európa, a nyugati és művelt Európa nagy államai bizony jobbára „felülről” és erőszakosan alkották meg a maguk egységét, többnyire véres háborúkkal, kegyetlen elnyomással kerekítették ki országukat a lehető legnagyobbra.

Meglehet, nem is nagyon történhetett ez másképp a katonai forradalomban felerősödött hadi potenciál birtokában. Bismarck híres mondása, hogy a szuronyokkal sok mindent lehet csinálni, de ülni nem nagyon lehet rajtuk, sok-sok százados, régi tapasztalatot fogalmazott meg, valamit, amiben bonyolultan és szétválaszthatatla- nul keveredtek hatalmi, katonai, technikai, pénzügyi, közgazdasági, közlekedésügyi, közegészségügyi elemek s összjátékuk fonta körül az újkori államok kiala95