Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Zelei Miklós: Videofemina Hungar Ica (elbeszélés)

Egy református parasztbácsi, kezében imakönyvet szorítva, ballag a dombte­tőre. Ott várja az alkonyi fényben temploma, a kilincs már a nagyapja kezének szorítását is őrzi, ő is ugyanígy mendegélt minden vasárnap, Isten a mi erős vá­runk, utána kicsi pálinkát illogatnak, az erdő mélyéről farkas tutúl, a teherhor­dók a dzsungel tanyavilágából valók, csak törzsi nyelveken beszélnek, ennivaló nem jár nekik, a fák kérge alól gyűjtögetik a lárváikat, gyökereket rágnak, bo­gyókat csámcsognak el. Az egyenruhájuk egy fél ágyékkötő, a hajuk a serkétől alig látszik. London turistaforgalmát nagyon fellendítette, hogy az emberek itt el tudják képzelni, milyen lehetett Velence. A parancsnok esténként a vízparton üldögél a tábori fotelban, elektromos gitáron játszik, a teherhordók felváltva hajtják a biciklikre szerelt dinamót. Gyalog jönnek a harcosok, az unokáik érnek ide. Az Egyesült Európai Hadsereg délről a Lisszabon-Gibraltár-Malaga-Mallorca- Málta-Iráklion-Athén-vonalon védekezik, végig az Adrián és az olasz partokon, majd észak felé, Trieszt-Grác-Bécsújhely-Brünn-Görlitz-Berlin-Bornholm- Oland-Helsinki-irányban. Magyarország a brünni hadosztály harmadik és he­tedik segédszázadába beosztva védi a hazát. Ezerötszáz katona, ezerötszáz te­herhordó férfi és nő kíséri a hatvanhét csehszlovák papíripari dolgozót. Amikor nem szól a gitár, a parancsnok portugálul, angolul, franciául, németül, oroszul diskurál a foglyokkal. Demokrata az, aki félelem nélkül él. De nekem kötelességem félni! Mert de­mokraták csak szeretnénk lenni, magyarnak viszont születünk. Ez a mi kollek­tív bűnünk! Az összmagyar a védekező nacionalizmus támadóállásában, törzsö- kösen csak magyarul beszél. Szavait lassan, hódolatteljesen fordítják a világnyelvekre udvartartásának tagjai. Ismerjük a második világháború törté­netét! Ismerik a franciák is. Tudják, hogy volt ott kéthetes diadalmenet Pári­zsig, volt Vichy-kormány, a megszálló birodalmi hadsereget kiszolgáló csendőr­ség, de aztán felszabadították Franciaországot, kopaszra nyírták prostituáltjaikat, mert a fritzekkel is űzték az ősi ipart. Az erkölcseikben meg­bántott hazafiak végül győztes nagyhatalomként régi-új határokat szabtak Kö- zép-Európában. Tudjuk, milyeneket! A franciák is tudják, mégis fennen lobog­tatják a dicső trikolort. A gloár töretlen! Egy francia a szemébe nevetne annak, aki azt mondaná a nemzetére büszke gallnak, franciálkodik. De hát nem is mondja neki senki. Arrafelé ez nem szokás. Nem illik. Aki mégis megpróbálná, annak egy-kettőre az arcába vágnák, mocskos idegen! A franciák megvetik a so­vinizmust, ha az nem francia. így olyan szó, hogy franciálkodás, nem is létezik. De nincs románkodás se! Nincs szerbkedés, szlovákkodás, soha senki nem hal­lott még svédkedésről, vagy hollandkodásról. A világon egyes-egyedül nekünk van szavunk rá, módunk arra, hogy magyarkodjunk. Örvendezzetek, feleim! Kiválasztott nép vagyunk mi is. Magyarok! A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül? De optimista volt Vörösmarty... Hát bele akarnak tiporni bennün­ket a sírba! És minket vádolnak, hogy belelovagoljuk magunkat az igazi ma­gyarba! Azok vádaskodnak, akik azt mondják, hogy az nem idegengyűlölet, ha a magyarokat Magyarországon utálják. Januárban fölragyog kibontakozóban a jövő e tájon, ölti hajnalok fényességét, létrelobban milliók hitében, testesül majd földnek ta­vaszában, érik gyümölccsé gazdag őszében. Szilárdul bennünk is a 21

Next

/
Thumbnails
Contents