Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Bence Erika: Bakancsnyomok az úton (Kontra Ferenc: Ősök jussán)
rekvés, minek jegyében e térség lakosságának fátumszerű, háborúk által determinált sorsát mutalja be. Háborúk vigyáznak ránk, A túlélés vigasztalansága, A kivégzés elmaradt, Hazudtak szép hazát nekünk, Dráva- szögi rekviem - kiabálnak felénk az Ősök jussán címei. S persze korábbi kötetei sem kevésbé asszociatív címekkel (Drávaszögi keresztek, Nagy a sátán birodalma) hívják fel magukra a figyelmet. Az élettel szemben kiteljesedettt pusztulás fogalomköre, az emberélet végső leromlottságának szókincse dominál írásaiban: kiszolgáltatottság, megalá- zottság, erőszak, gyilkosság, kivégzés, áldozatok, győztesek, menekülők, érkezők stb. A térséget érintő három XX. századi háború lezáródott, kibontakozó és tobzódó története sűrítődik az Ősök jussán szövegeibe: az I. világháború, melynek eseményei ma már jobbára tisztázottak, a rendszerváltozások hatására újraértékelt második világégés, s végezetül a jelenkori kaotikus polgárháború rémségei töltik ki a lapokat. Az eseményeket bemutató látószög mindannyiszor a békésnyugodt életre vágyó, az élet minimumával is megelégedő, a pusztulással szemben értetlenül álló kisember látószöge: a háborúkat kiváltó, végzetes következményű kollektív szemlélet ellenében. Közöny, reményvesz- tettség, megroppant test és lélek vagy dacos ellenállás, végeláthatatlan bizakodás jutott osztályrészéül. Közös nevezőjű háborúk epizódjai sorjáznak a Kontra-kötetben. Folytatódjanak bárhol, bármikor, bármiért, bárki ellen, következményüli mindig ugyanaz a katasztrófa, ugyanaz a leromlástörténet: ha nem esnek áldozatul, felőrlődik az emberek élete a vég nélküli harcokban; szakadt csoportok garázdálkodnak s lesznek élet s halál urai a vidéken; még ki sem hűlt az előző helye, még meg sem száradt ujjnyomata a borospoháron, már új - nem kevésbé kegyetlen - katonaság vette át a hatalmat; győztesek érkeznek és halomra lövik a felszabadított falu lakosságát; a másik helység férfilakosságát csak a sors különös kegye menti meg ugyanattól a végtől; az ember számkivetett, bujdosó lett saját szülőföldjén, tulajdon otthonában; az anya „hősi” halált halt fiát keresi, miközben egy eszeveszett háború szörnyű képei bontakoznak ki előtte; az embert kifosztják, megalázzák, megerőszakolják, meggyalázzák... Földhöz tapasztják, a való idő vigasztalan pergését erősítik az olvasóban ezek a történetek, ahelyett, hogy - az elbeszélő próza sajátosságaihoz mérten - átlendítennék egy igazságértékei mellett is megszerkesztett, elvonatkoztatott novellaidőbe. Ahonnét létezik kijárat, kilépés, s aminek befejezése van. Az Ősök jussán nem valóságon alapuló múvilág: volt, van, történt és történik. Mint ahogy a háborúk zajlanak errefele: az emberek lelkében vagy a világban is, de szakadatlanul. Súlyos öröksége, nehéz jussa ez a drávaszögi embernek. (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993.) Bence Erika 112
