Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Orbán Ottó: Fekete ünnep (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Orbán Ottó)

A villamos megáll, s mint a darázs idegesen körberepül a perc, míg te tudatalatti eszményeidért vezekelsz.

Szőrös szabadság, Költészet-Bozontú, lihegve állsz az égető napon, s káromkodó parancsolod szöges bakanccsal rúg pofon.

Az ember rúdnéz és orra nyergén röhögni kezd a szemüveg, míg helytállsz és a huszadik, hullaszagú századból kilóg a füled.

DM: Van ennek a tudomásulvételért folytatott küzdelemnek általános receptje szerinted?

OO: A fóltámadás elmarad című kötetemből való a Vegyeskereskedés, egy prózavers. Ennek a vége így hangzik: „’Tél és Tavasz Vegyeskereskedés.’ Lázkiütés országait takarva a világ a végső tanulságokon mereng. Az itt a jó kereskedő mily sajnálatos ellentmondás!, aki nem üzletel.” Nem kell tehát minden áron, mindent megnyerni. Ha túl nagy árat kéne fizetnünk, tudjunk veszíteni. Ezt mondani könnyű, de csinálni éktelenül nehéz. Én, nagy szerencsémre, afféle cirkuszi bűvész is voltam, sok mindenhez értettem. És amikor mégiscsak kinyírtak mint költőt, 63- tól mondjuk úgy 65-ig, és csak a párizsi Magyar Műhely, meg az újvidéki Híd közölt tőlem verset, akkor fölléptem mint műfordító. És megint érvényesült a szerkezet tehetetlenségi nyomatéka, a nagyüzemmé vált műfordító (közben ugye családot is alapítottam) visszalopta a kárhozatra szánt költőt.

DM: S hogyan fogadta a szakma, az irodalmi világ, hogyan érzékelte és értékelte a te küzdelmedet a megrohadás ellen, s az elfogadásért?

OO: Mint akkoriban mindent és mindenkit, gyanakodva. Nem csoda, annyi emberi rondaságot látott csak az utóbbi néhány évben is... Ráadásul, ahogy ezt már mondtam, én a tüntető hallgatás csöndjében indultam. Magyarán: nem tudta, hogy karrierista olcsójánost lásson-e bennem, vagy igazi költőt. Ezt Nagy Laci mondta a szemembe, amikor megkérdeztem, hogy miért biccent olyan furán, mintha csak megrándult volna a feje, valahányszor ráköszönök. De azután épp ő volt az, aki végighallgatva egy nagyokos szerkesztő előadását arról, hogy én milyen szörnyen plagizálom Dylan Thomast, a botját kissé előretolva azt mondta: Van azért abban Orbán is! Azaz, ő eldöntötte magában a kérdést. Ugyanez még humorosabban esett meg Csanádi Imre szobájában. Vele magázódtunk, szigorúan. Egyszer aztán bemegyek hozzá a kiadóba, Imre föláll, húz egyet magán, recsegve kezdi, Hát ...a maga verseiben, elakad, újra kezdi, a maga verseiben az a jó, megint elakad, egyik lábáról a másikra áll, ...hát... a maga verseiben az a, megint elakad, aztán kitör, mint egy gejzír, a rosseb egye meg! szervusz!

84