Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Varga Mihály: Forrásvidék

gyen a szerkesztőbizottság. A lakásomon, egy hajnalig tartó vita közben ez eldőlt. Nehezen ugyan, de megszületett a döntés. Nem sorolom a sok elvetett javaslatot, csupán azt mondom el, miért lett éppen Forrás - a Forrás.

Órákig győzködtük egymást, röpködtek a levegőben a javaslatok. Egyik sem volt olyan, amelyik mindannyiunknak megfelelt volna. Néhányat azért hadd említsek meg: Homokvilág, Horizont, Hazai Tükör (ez egyik állandó rovatunk címe lett), Táj és Nép, Örökségünk, Ma és Holnap, Múlt és jövő stb. Legalább ötven javaslat hangzott el akkor, ahol ott volt Hatvani, Goór, Szekér, Gyóni, Buda és Madarász. Egyszerre csak felugrott a mindig nyugodt Madarász Laci: - Hogy ez csak most jutott eszembe! Legyen Forrás! Jelenti a tisztaságot, a kezdetet, a fiatalságot és a frisseséget egyben! - Hogyan jutott eszedbe? — kérdeztük kórusban. És akkor elmondta: A háború befejezés előtt Szlovákiában ilyen nevű diáklapot szerkesztett. Ez tehát amolyan nosztalgia is nála. (Erről verset is írt a Kiskunságban.)

Ez tehát rendben lett, mindenki örömére. De még hátravolt egy kényes kérdés: kikből álljon a szerkesztőbizottság? Az nyilvánvaló volt, hogy nem csupán szakemberek lehetnek benne. Kellett egy elnök, aki úgy-ahogy ért is a témához, politikailag megbízható, és némileg tekintélyes is. Madarász László személye erre mindenképpen alkalmasnak látszott. Azután felvetődött (vagy legelőször?), hogy egy pártvezető is szerepeljen az impresszumban. így lett szerkesztőbizottsági tag Gyóni Lajos is. (Javára válik, hogy másnap azt mondta: „Nehogy azt higgyétek, hogy szerkeszteni akarok. Ti értetek ahhoz, csináljátok szépen, eredményesen. A nevemet azért adom, mert egyetértek a törekvésetekkel.”)

Epilógus

Az első szám anyaga 1969 januárjában nyomdakész volt, a kiadói engedélyünk birtokában. A történeti hűség kedvéért újuk le most az impresszum szövegének lényegét: „Forrás. Irodalmi, művészeti, tudományos folyóirat. Felelős szerkesztő: Varga Mihály. A szerkesztő bizottság tagjai: Bodor Jenő, Buda Ferenc, Gyóni Lajos, Hatvani Dániel, Madarász László, Orosz László, Szekér Endre. Technikai szerkesztő: Goór Imre. Megjelenik kéthavonként. Felelős kiadó: dr. Mezei István. Előfizetési díja: 1 évre 36 Ft.”

És néhány szót a beköszöntő szám tartalmáról. A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójának ünneplésére készült az ország. Felvetődött, hogy elronthatjuk a sikerünket, örömünket, ha említés nélkül hagyjuk az eseményt. Közülünk többen berzenkedtek, 1919 politika volt, nem irodalom, ilyeneket mondtak. Én akkor is — mint később oly sokszor — két malomkő között őrlődtem. Nem őket, de engem hívattak a megyére, a pártközpontba, a minisztériumba. Nem nekik mondtak olyanokat, hogy „ne gőzöljetek be, ne akarjatok pápább lenni a pápánál, ne adjatok okot közbelépésre” stb. Arra nagyon vigyáztak, hogy csakis egyetlen személynek fedjék fel - finom diplomáciai érzékkel — a taktikájukat. Én tudtam: a Magyar Tanácsköztársaság évfordulójáról meg kell emlékezni. Borsódzott a hátam, hogy egy irodalmi-művészeti-tudományos folyóirat első számában balos politikai vezércikket jelentessünk meg, de nem lehetett másként a várható szép, sikeres jövő érdekében, így jelent meg, kellő ösztönzés, biztatás, kérlelés után Pozsgay Imre írása 1919-ről. Tanulmányt érdemelne, hogy milyen okosan, bölcsen rejtette el szövegében a máig is érvényes gondolatokat.

Az a lényeges inkább, hogy ebben az első számunkba közöltük az akkor még reakciósnak tartott Sántha György gyönyörű költeményét, s az addig mellőzött, félegy74