Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Bori Imre: „Ősz van, hervadás” (Vallomás Szenteleky Kornélról)

ban oly kitűnő tájékozottságot mutató írásait. Joggal figyeltek tehát az esztéta megnyilatkozásaira, főképpen az 1920-as évek végén, amikor nagyobb tanulmányokban foglalkozott a jugoszláviai magyar irodalom kérdéseivel. Nagy hatást gyakorolt rá a francia Julien Benda gondolata az „írástudók árulásáról”, amit Szenteleky Kornél az „írástudók felelőssége” gondolatává formált, s ugyancsak egy francia író-filózó- fus, Hippolyte Taine tanítása nyomán ismerte fel, hogy az íróra, a művészre a természet, a társadalom és a kulturális környezet sajátos hatást gyakorol, az írónak pedig az a feladata, hogy ezeket a hatásokat figyelve keresse az itthoni, a vajdasági életben az „általános emberit”, de azt is, hogy „igazi életet, igazi mát adjon az író”, és leszögezte: „Az író már nem csupán művész, a mai írói elhivatottság már sok tekintetben etikai irányú”. Értekezik a vers kérdéseiről (A vers a Vajdaságban), az írói felelősség kérdéseiről (írói felelősségünk), tanulmányt ír Bácska, mint művészi és szellemi egység címen, s programját Akácok alatt címen fejti ki. Magyar és szerb írókról egyaránt írt, így Arany Jánosról és Madách Imréről, Borisav Stankovicról és Branislav Nusicról, a jugoszláviai magyar írók közül pedig Csuka Zoltánról és Kristály Istvánról. Idézzük ezért azt a véleményét, amely az írói felelősség kérdésében összegeződött és a „helyi színek” elméletében öltött formát: „Nekünk is vallani és vállalni kell sorsunkat, problémáinkat, s úgy kell hirdetnünk igazságunkat, mint ahogy azt a múltnak írástudói tették. A mi feladatunk nem lehet szórakoztatás, mutatványos bűvészkedés, a csepűrágók könnyelmű bohóckodása — ez különben sem volt soha a művészet célja. Vissza kell térnünk a nagy példákhoz, amikor még hittek a leírt szóban, hittek abban az igazságban, amit hirdettek és vallottak, amikor az írástudók még az emberiség javát akarták és nem lettek kicsinyes érdekek hitetlen hűbéresei.” Nézeteit a Havas Emil újságíróval folytatott vitájában fejtette ki végérvényesen a „helyi színek” elmélettét ért támadás kapcsán. Végrendeletszerű volt az az írása, amelyet már szinte a halálos ágyán fogalmazott meg és a Magyar Közművelődési Egyesület 1933. június 11-i zombori értekezletének küldött Szeressük azt, ami a miénk címmel. Ebben ezt üzente:

„Nem szűklátókörű lokálpatriotizmust hirdetek most, hanem olyan élet- és értékszemléletet, amely jelenlegi helyzetünkben az egyedül helyes. Ha azt akarjuk, hogy kultúránk, irodalmunk fejlődjék, akkor nem bunkózhatjuk le minden tehetségünket a nyegle fölényeskedés, a gőgös műveltség-fitogtatás kegyetlen fegyvereivel. Kultúránk legfontosabb életfeltétele a szeretet. Szeretettel, megértéssel kell fordulnunk minden tehetségünk felé és hinnünk kell abban, hogy a zsenge palánta terebélyes fává lombosodik. Mert ha nem hiszünk kultúránk jövőjében, ha nem becsüljük és szeretjük azt, ami a miénk, kultúránk elsenyved, elpusztul, mint az a növény, melyet elzárunk a nap éltető fénye és melege elől.”

Irodalom- és művészetpolitikus is volt tehát Szenteleky Kornél. Műfordításait ép- penúgy e cél szolgálatába állította, mint szervező és szerkesztői munkásságát. 1928-ban költőtársával, Debreczeni Józseffel Bazsalikom címmel kiadta a modem délszláv költészet antológiáját, és látta el bevezető tanulmánnyal. Elvállalja ugyancsak 1928-ban és szerkeszti a következő, az 1929-es évben is a Vajdasági írás című irodalmi folyóiratot, majd annak megszűnte A Mi Irodalmunk címen az Újvidéki Reggeli Újság című napilap irodalmi mellékletét 1930 és 1933 között, 1932-ben pedig ő lesz a Kalangya című irodalmi folyóirat első szerkesztője. Hősi vállalkozások voltak ezek a folyóirat-indítások éppen úgy, mint az a két könyvsorozat, amelyet Szenteleky Koméi álmodott meg Kalangya Könyvtár, illetve Jugoszláviai Magyar Könyvtár cím alatt, az utóbbinak lett egyik kötete az Akácok alatt I-H., mely a „dél- szlávországi magyar írók novelláinak” antológiája. S az ő nevéhez fűződik az úgynevezett Becsei Helikon megszervezése, amely a jugoszláviai magyar írók első találkozása volt 1928-ban.

53