Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Karsai Ferenc: Balassi-emlékek és egy virágének-töredék egy halottas könyvben

Oh jaj, gyönge testem hálálnák prédája,

Virágzó éltemnek hol van koronája,

Szép firsseségímnek ragyogó fáklája?

Elaludt, meghervadt, én szívemnek árja.

Életem elfogyott hálál fullánkjától,

Testem megsenyvedett sok nyavaláimtól,

Színem meghervadott hatalmas karjától,

Frisseségem elmúlt kemény rabságától.

Oh szívet epesztő kemény mérges halál,

Oh bánatot hozó, de reám ákadál,

Virágzó éltemnek nagy irigye valód,

Hogy öregebb üdőt töltsék, nem is hagyat.

A boldogtalanság érzésvilágát, költői kifejezésmódját, magyaros verselését méltán összevethetjük akár az Ómagyar Mária-siralommal. De verstestvérként ott lüktet benne Balassi könyörgőverseinek legszebbike is: „Segélj meg engemet én édes Istenem!” Sőt, akár előfutára lehetett nagy egyházi költőnk: Sík Sándor nagypénteki, latinból átültetett drámai versének is (Jézus, világ megváltója). De mindezeken túl, mintha az ezer évek és kilométerek távolából valami mordvin siratóének sóhajtana felénk:

„Oh bánatot hozó, de reám akadál!” (Lásd Rab Zsuzsa fordításait)

E vers — a teljes búcsúztató — valószínűleg az 1600-as évek vége felé keletkezett. Nyomtatásban nem találkoztam vele, ezért felteszem, hogy csak kézírásokban és szájhagyomány útján ívelte át a füzetbe írásig terjedő két évszázadot. Ezért több variáció is keletkezett. Egyik változatát a jánoshalmi Sallai-féle kézírásos halottas könyv tartalmazza. Az első 3 versszaka, amit itt idéztem, szinte szóról szóra egyezik a mélykúti könyv soraival. A többi: esetekhez aktualizálva jócskán eltér ettől. Az egybeesés nem csoda, az idős előénekesek a két szomszédos község halottas házaiban és temetőiben nemzedékeken át egyaránt énekelték. Mégpedig a Megfizettem én már..., vagy az Oh áldott Szűzanya kezdetű egyházi énekek dallamára. __

Nagy kár, hogy legalább az idézett szakaszok szerzőjét nem ismerjük. így rajta igazán beigazolódott a szólásmondás: nagy költő veszett el benne.

43