Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szikra János: Ez egy jó buli! Elnézést, hogy sírok… (Öt vallomás a magyar kárpótlásról) - (szociográfia)
ásták őket és lehugyozták az ávósok. És amit még nem mondott el... Elnézést, hogy sírok... Kistarcsán, a faluban volt sok kommunista akkor, most már csak egy él azok közül, a többi itt fekszik a temetőben. És csak egy szó kellett volna, csak egy, hogy hagyjátok az öreget, mert rendes ember, csak ennyi kellett volna. Nem, egy szót se mertek vagy akartak érte szólni. Holott mindegyik becsülte az édesapámat. Már 1988 végén, az ágyban fekve mondta: Fiam, az egyházat tiszteld, a zsidókat ne bántsd, és a kormánynak hajts fejet. Szót fogadok az apámnak. Élt 81 évet. Szálkái Istvánnak hívták. Kistarcsán fekszik a temetőben. A hajdani intemálótábor közelében. A szögesdrótot lebontották. Százezer forint vagy tízmillió? Fia, az ötvenhárom éves ,,Gyuri” a fóltámadt emlék. Nem akar beszélni. A radiátoron ül és sír. Elnézést kér. 0 kér elnézést... Apu már nincsen. Emlékét ne háborgassuk. 81 évet élt. Itt nyugszik Kistarcsán, a temetőben. Szalkay Istvánnak hívták, míg élt. Egy örökkévalóságnak tűnt Az 1993. október 24-ikéig megtartott földárverések összegzett adatai szerint Békés megye az élen áll: 3 568 151 elárverezett aranykorona-értékű földjén 23 427 új tulajdonos osztozik. Jász-Nagykun-Szolnok megye követi a sorban, ahol 2 278 027 aranykorona 24 686 ember tulajdonába jutott. A többi megyében kalapács alá került földek területe és az új birtokosok száma megyénként a békésinek a felét sem éri el. 1994. január 18-ikán a Körös Expresszel utazom Gyomaendrődig. A vonat 6.20- kor indul a Keleti Pályaudvarról, s némi várakozás után a ritkán közlekedő autóbuszok egyikével érkezem 10.30 tájban Hunyára. A település még ezer lelket sem számlál, az 1991-es statisztika szerint 917 lakosa van, ám földje aranyat ér: hektáronként 38-44 aranykoronát. Vendéglátóm Hunya István és neje, aki azonnal a dolgok közepébe vág. —A népnyelv Hunyát Boldogfalvának hívja emberemlékezet óta — mondja Hunya Istvánná Hegedűs Magdolna. — Nagyon szorgalmas emberek laktak itt, s általában mindenki jó módban élt, 15-16 holdból már megélt egy család. Hunyán magyarok laktak és Endrődön is, Szarvason sok volt a tót, Gyomán a sváb. Az én családom endrődi, ahol rengeteg kubikos volt, de nem kaptak munkát a háború előtt, ezért az egész országba eljártak dolgozni. A katolikus templom (itt csak katolikusok élnek) környékén lakott az ősi Hunya család évszázadokkal ezelőtt, úgy tudom, róluk nevezték el a falut. Édesanyámat Vaszkó Juliannának hívták. Édesapám, Hegedűs Imre, aki 1909- ben született, cipész volt. Az 1940-es években már a család segítségével cipészüzemet működtetett. A háborús időkben 26-27 embert foglalkoztatott. 1944. október hatodikán, amikor hozzánk betörtek az oroszok, véget ért minden. Tizenhárom éves voltaim, 1931-ben születtem. Ezek után éltünk a földből, a kertből, ebből-abból, ahogy tudtunk. Endrődön élt korábban húszegynéhány zsidó család. Nagyon jól éltek együtt a magyarokkal. Ha egy parasztembernek férjhez ment a lánya és nem volt pénzük, majd az aratás és cséplés után lesz, akkor lement a zsidó méterárushoz, tessék csak nyugodtan, kiválasztott mindent, dunyhahuzatot, menyasszonyi ruhának valót, stafírungot, nem baj, majd ősszel kifizeti, szóval ilyen volt a viszony. A háború után édesapám fölment Budapestre üzleti ügyben és másfél hét alatt háromszor fogták el az oroszok. De mindig megmenekült. Égy kiló kenyérért majdnem 34
