Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Kontra Ferenc: Fogolycsere (novella)

Sokan siettek szokás szerint a buszra, nem is gondoltak arra, hogy aki dadog, az máshogyan beszél; csak a szél fújt jobban, ahogy a megállóba érkezett.

Pocok összekotort egy golyónak való havat az ezerháromszázas tetejéről: az lesz a jel, ha ezt odahajítom.

Azt sem tudod, hogy néz ki, mondta Fütty.

Erre Pocok leoldotta mindkét karjáról a vörös rambós szalagot, és azt mondta, hogy ezeket a foglyok nyakára kell kötni, hogy meg lehessen őket ismerni messziről. Lassú lépésben, semmi csel, csakis a kijelölt útvonalon, a beszéd is tilos, fegyvereket elrejteni.

Mindenki feszülten figyelt.

Repült a golyó telibe az oszlopnak.

Fröccsent a jel.

A dadogós öregember elindult az udvaron át, ballonjába kapott a szél; fázott, mert ilyen könnyű kabátot adtak rá a gyerekek. Bizonytalan volt a lábában, folyton hátramaradt a bal.

Szemből, a túlsó sarokból is elindult a fogoly, egy hasonló korú asszony, az egyik hajfürtje egészen az orráig lógott, a többi a feje tetején össze volt kötve egy kockás zsebkendővel. Nem egyenletesen őszült meg, alul több volt a fehér szál.

Az udvar közepén álltak meg, csak találkozott a lélegzetük, amit visszanyeltek. Fénylett a tekintetük egy pillanatig a bizonytalanságtól, aztán folytatták útjukat a krétavonalon valamivel lassabb léptekkel. Az öregember megállt egy pillanatra, és hátrafordult, de ezt a másik nem láthatta, mert közönyös arccal az oszlopnak tartott, nyakában a piros szalaggal.

1994. jan uárj óban

14