Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Kerék Imre: Epistula Szepesi Attilához; Az erdőhöz; HB (versek)
Kerék Imre Epistula Szepesi Attilához Már a bolondos, füttyös április, Attila, itt van. Újul a fű a betonházak közein, kicsi nyírfa frisszöld lombhaja leng, színarany fényfésű bogozza. Sárga csillagait kigyújtva-emelve a Napra, aranyeső lángol, heve átizzítja az aethert, míg a tövén ében, rézorrú rigók kutakodnak. Meztelenül lejt már a három Grácia táncot s vélük a nimfasereg; s ahelyett, hogy karcsú bokájuk, domborodó farukat lesvén a nyomukba szegődnék, vagy hegyi vendéglő hives árnyú asztala mellett könnyű falernusi bort szopogatnék: én a szobámban ifjú zsenik dús versözönét böngészve, ülök csak frissében kibocsájtott könyvek halmai közt és várom a meglepetést, a csodát, hogy hátha egyikben váratlan föllobban az isteni szikra, de hajjaj, legtöbb régi szabású: hemzseg a liliom, gyöngy, hattyú, szélvész, hullám, rózsa, sugár a sorokban, ám ez egyébként szép szavak öblén kong az üresség, tompán hangzanak, épp mint ósdi harang, ha repedt már. (látszik, hogy komolyan vették Aranyunk odavetve, tréfás kedvvel rögtönzött költői receptjét; szófacsarások, képzavarok mind arra utalnak: szétszórt magvai termékeny, jó földbe kerültek) Hát még rímeik! 0, Phoebus, magam olykor úgy érzem, mint aki víg klarinéthangot vár, ámde fülébe gépfűrész sivítása hasít; máskor meg akár a kedves mopszlikutyácska, ha kólika gyötri szegénykét... Másik részük versein új csak a köntös, a mái módit utánozgatják híven: csupa szabadvers - jelleg nélküli, sótlan mind, épp mint az előzők; itt és ott egy és ugyanaz hát bennük a lényeg. Műgond? Mesterség? - Ha-ha, még mit nem! - hiszen akkor már nem is ők lennének a bátor, büszke avantgárd. - Abban is egy aztán valamennyi, hogy nem erényük épp a szerénység: öntudatuk mellük kirepeszti; ajkbiggyesztve lefitymálnak mindent, ami érték. Kálnoky, Nagy, Weöres, Illyés, Kormos, Rába, Nemes Nagy ? - nem szent semmi előttük, önnön műveiken túl, miknek érkeztén elsápad a tünde verőfény, 1
