Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Pilinszky János: Harmadnapon (Domokos Mátyás sorozata)

lompolitika Olümposzán dőlt el, ahol a másik példányt helyezték arra a mérlegre, amelynek a nyelve nem a költői érték skálája szerint volt beállítva. Pilinszky ügyében is az irodalompolitika szürke eminenciásai és ideológiai gagmen-jei döntöttek, a kiadó falain kívül, megfellebbezhetetlen hatállyal. Állásfoglalásai írott nyomát nem láthattuk, nem vehettük kézbe: ülés Endre közölte szóban — előbb Pilinszkyvel, utóbb velem, mint a kötet szerkesztőjével - Pándi Pál és Király István kritikáját és kívánságaiknak a listáját, hozzátéve azt is, hogy a kézirat engedélyezését Király István határozott állásfoglalása tette lehetővé.

A kiadás első feltétele az volt, hogy a kötet „fekete” alapszínének és légkörének enyhítése érdekében egészítse ki néhány verssel anyagát a költő, amelyek mégiscsak megcsillantanának valamelyes reményt a létezésben. így születtek meg, Pi- linszkynél rekordidő alatt (mert ő vallotta és gyakorolta is, hogy egyrészt „a hallgatás olykor fontosabb, minden leírt mondatnál”, másrészt azt is, hogy csak „akkor lépek, amikor úgy érzem, hogy ennek a lépésnek az én összefüggésemen belül értelme van”) a könyv 1958-as dátumozású versei, a láger-versek ciklusának záró darabjai: végső formájukat pedig Szigligeten nyerték el, ahová 1958 novemberében vonult el a költő.

De hogyan vélekedett Pilinszky költészetének „fekete” minősítéséről? Elfogadta és átértelmezte, ezáltal megvilágította azt is, amit érdekes módon a lektori jelentések is egybehangzóan állítottak, hogy ebben a feketeségben minden politikánál hatalmasabb ügyről van szó. S ennek nyoma is van az életműben: a hetvenes évek legelején adta közre, a Szálkák-han a következő verset:

Bár színem fekete

Végül mindig Isten útját követtem, bár színem fekete.

Ezért, ha egyszer elfogadtatom, úgy leszek az üdvözültek sorában, mint leeresztett, sötét zászló, becsavart lobogó, szótlanul és jelentés nélkül, és mindenkinél boldogabban.

Gondolhatták-e komolyan, ép ésszel az irodalmi élet politikai tisztjei és főtisztjei, hogy az olyan öntörvényű költő, mint Pilinszky, „rendelésre” derűs hangvételű verseket fog írni? Vagy hogy azok a versek, amelyekkel kiegészítette anyagát, csakugyan földeríthetik kötetének a légkörét? Nem: ezekből a döntésekből hiányzott az őrültség jóhiszeműsége: inkább alibit jelentett a döntéshozóknak, amelyre baj esetén hivatkozni lehetett, hogy nem veszítették el az „éberségüket”, mert nem fogadták el minden további nélkül ezt az ideológiai szempontból elfogadhatatlan költészetet. Ok ugyanis nagyon jól tudták, hogy az a világ, amelynek komisszárjai, szükség esetén ugyanúgy falhoz állítja őket, mint áldozataikat.

Meg kellett változtatni továbbá a kötet címét, mert „a senki földjén” csengése, akusztikája, úgymond, egzisztencialista, s a költővel elhagyatták - homályos és kifürkészhetetlen okokból — verseinek személyi ajánlásait. Előírták továbbá, hogy a könyvben a versek keletkezési dátumai is szerepeljenek, nyilván hogy ezáltal is do- kumentálódjék a „világnézeti reménygörbe” emelkedése Pilinszky költészetében, másrészt, hogy kitűnjön: a versek pesszimizmusa nem a Kádár-korszak lenyomata, hanem korábbról ered. Király személyes kívánságára az Apokrif alatt a vers első megjelenésének az évszámát kellett volna szerepeltetni, holott keletkezésének való84