Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Borbándi Gyula: Néhány gondolat Vekerdi László hetvenedik születésnapja ürügyén

pinek szokás nevezni, történelme folyamán nem tűnt ki azzal, hogy tagjai iparkodtak egymás sikerét és népszerűségét előmozdítani. Ellentétben a belső együvétarto- zás és összetartás többjeiét mutató más irányzatokkal, a népi eléggé bővelkedett az irigy és féltékeny pillantásokban, az eszmetársak iránti közönyben és munkáik lekicsinylésében, valamint az elismerő szavakban megnyilvánuló fukarságban. Tagjai mintha nem egymást segítve, hanem egymás ellen törekednének ranghoz és hírnévhez jutni, jóllehet láthatják, hogy ellenfeleik mennyivel eredményesebbek a kölcsönös támogatással. Ami másutt természetes és megszokott, náluk ritkaság és kivétel. Amilyen volt például Illyés Gyula bátor kiállása 1945-46-ban Szabó Lőrinc és Németh László mellett, az utóbbi kitüntető értékelése 1971-ben az Egyetemi Lapokban, vagy Szabó Zoltán portrésorozata, amelyet az emigrációban hajdani mozgalmi társairól írt. Ellenpéldát, sajnos, többet lehetne említeni.

Vekerdi László hetvenedik születésnapjának megünneplésére, tudósi, írói erényeinek és érdemeinek tudatosítására nem neki van szüksége, hanem nekünk, akiket összeköt vele emberség és magyarság elválaszthatatlanságának felismerése, haladás és hagyomány egységének eszméje, (az ő szavaival élve) nemzet és világ korrelációja, szabadelvűség és szociális érzékenység összehangolása, a magyarság általános kérdései megoldásának igénye, egészséges és jól működő társadalom megvalósításának vágya.

Vajon, megértő és igazságos-e a magyar társadalom Vekerdi Lászlóval? E társadalom elitje — főleg a gondolkodásban és törekvésben vele rokon része — megtett-e mindent, hogy illő helyére kerüljön a szellemi hierarchiában? A szakmában, amelyben dolgozik, tudnak róla és becsülik. De, mi van a kívülállókkal? Az olvasókkal, a tudományban és az irodalomban eligazodni kívánókkal? Azon már nem is csodálkozom, hogy az 1963-as háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikonban nem található a neve. Ez oly gyatra, hogy nyomban tűzbe vethető, ha lesz helyette új. De hiányzik az 1988-as Kortárs Magyar írók Kislexikonéból is, valamint az 1990-es kiadású Akadémiai Kislexikonból és a kétévenként megjelentetett Ki kicsodákból. Az Akadémiai Kiadó által gondozott Magyar Irodalom Története köteteiben legfeljebb egykét könyv, illetve tanulmány címe szerepel és a Pomogáts Béla által írt, a Gondolat által kiadott Az újabb magyar irodalom című áttekintés csak kétszer említi a nevét, egy-egy felsorolásban másokkal együtt. Mégha ezek az adatok a saját könyveim között fellelhető — és nem az összes hasonló műfajú — munkákra vonatkoznak is, az eredmény eléggé lehangoló. Születésének pontos idejét es helyét, valamint néhány tudományos és irodalmi díja adatait csak az F. Almási Éva által szerkesztett A magyar irodalom évkönyve 1992 című kötetből tudhattam meg.

Az illő tudomásulvételnek e hiánya nemcsak azért meglepő, mert Vekerdi László számos fontos könyv, esszé és tanulmány szerzője, hanem főleg azért, mert tudománytörténészként a legkiválóbbak egyike és a Németh László-kutatásnak kiemelkedő alakjai közé tartozik.

írásait az egyszerű, világos okfejtés és a szabatos, tömör, emelkedett stílus jellemzi. Kerüli a ködöt, a homályt, a cicomát. Ellentétben sok más mai esszéíróval és kritikussal, műveltségét, olvasottságát nem fitogtatja, a dolgokat áttekinthetővé tenni és megértetni kívánja. Ez a magyarázata annak, hogy szövegei — bármily bonyolult tudományos kérdést boncoljanak is — az avatatlan olvasót nem untatják, hanem további szellemi érdeklődésre és erőfeszítésre sarkallják.

A hetvenedik évet elért írót és tudóst illenék további munkára és a szellemi életben való erőteljesebb jelenlétre biztatni. Hogyan teheti ezt azonban valaki, aki nála majd öt évvel idősebb és van némi tapasztalata az öregedés árnyoldalairól, a fizikai erő fogyásáról és a munkabírás apadásáról? Mégis, ne adjuk fel a reményt és bízzunk Vekerdi László töretlen alkotókedvében.

75