Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Borbándi Gyula: Néhány gondolat Vekerdi László hetvenedik születésnapja ürügyén
Borbándi Gyula Néhány gondolat Vekerdi László hetvenedik születésnapja ürügyén A A. JL mikor müncheni lakásomban megszólalt a telefon és a vonal végén Fűzi László azt kérdezte, írnék-e a Forrásnak olyan köszöntőfélét a hetvenedik születésnapját ünneplő Vekerdi Lászlóról, habozás nélkül azt válaszoltam, hogy igen. Ez az igen önkéntelenül és magától értetődően szakadt ki belőlem, mintha valaki azt kérdezte volna tőlem, az vagyok-e, akinek a számát feltárcsázta. Ezt a maga-magától jött ígéretet nem annak alapján tettem, mintha a hetvenéves íróhoz és tudóshoz szoros barátság fűzne, tehát mi sem természetesebb, mint a kínálkozó alkalom megragadása és az ajánlat elfogadása. E néhány sort nem közeli és régi barátság indokolja, hanem a tisztelet és a megbecsülés. Vekerdi Lászlóval ugyanis személyesen csak kétszer találkoztam és beszélgettem. Először 1991 áprilisában vacsorázó társaságban, Németh Magda és Némethy László vendégszerető házában, másodszor egy héttel később a Kossuth Klubban rendezett Németh Lciszló- esten. Ismertem azonban több munkáját, amelyek különböző utakon jutottak el hozzám a bajor fővárosba. Elsősorban „Németh László — alkotásai és vallomásai tükrében” című 1970-ben megjelent könyvét, amely az első kísérlet volt az izgalmas írói pálya és a hatalmas alkotói életmű felmérésére. Láttam néhány tudománytörténeti dolgozatát is, de egyik sem tett rám oly maradandó hatást, mint a Németh László-monog- ráfia. Azóta persze, bővült ismeretkincsem. Fokozódó érdeklődéssel és rokonszenv- vel követtem - sajnos, gyéren napvilágot látó — újabb esszéit, amelyek tárgya többségükben Németh László írói és gondolkodói munkássága volt. Különleges figyelemmel olvastam azt a tanulmánynak beillő recenziót, amelyet Csoóri Sándor „Nappali hold” című könyvéről írt és a szombathelyi Életünk egy 1992 nyári számában publikált. Ez legjobb írásainak egyike. A személye és munkássága iránti megbecsülés, a két találkozás kellemes emléke, a magatartásáról hallott kedvező hírek kétségtelenül baráti érzelmeket keltettek bennem, és azt vettem észre, hogy azok tőle sem idegenek. Mégsem érzem helyénvalónak, hogy tisztelgő szavaimat bárki is baráti gesztusnak vélje. Másról van szó. Arról, hogy kettőnk szemléletében sok közös vonást fedeztem fel, több gondolatát és felismerését rokonszenvesnek, de legalábbis figyelemre méltónak és komolynak ismertem meg. Ha nem lennék oly kényes szabad és szuverén létemre, ha nem érez- ném olykor terhesnek a közösségben való cselekvést, nyűgnek az ebből fakadó kötelmeket és mások várakozásainak való megfelelést, azt mondanám, hogy ugyanahhoz a szellemi táborhoz tartozunk és ennek tagjaiként egymás' iránti kötelességeink vannak. A többi között az például, hogy számon tartjuk egymást, érdeklődésünk egymás iránt, örülünk egymás sikereinek és igyekszünk egymás jóhírét növelni. A kerek születésnapok, új alkotói eredmények, írói jubileumok kiváló alkalmak az ilyesmire. Sajnos, az az irányzat és tábor, amelyet — most ne vitassuk, milyen alapon — né73
