Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Erdély lelki foglya (Cs. Szabó László levelei Veress Dánielhez Sepsiszentgyörgyre) - Közreadja Veress Dániel

bői még három, négy, egyik-másikat ismered. Valamennyinek ott a helye egy elképzelt Sh.-könyvben.

A témával nincs baj, veszélytelen s ráadásul a szöveg egy részével (nem az egésszel!) „eszmelileg” is egyetértenek. A baj a névvel van. Tudom, hidegülünk. Igaz, nagy öröm volna, ha közölné a vásárhelyi folyóirat, de kérlek, ne csinálj belőle lelkiismereti gondot; ha megy: megy, ha nem megy: nem megy, hozzáedződtem a nemhez. Januárig tiétek a kizárólagos opció, addig csak eldől jobbra vagy balra.

Változtatni persze nem lehet rajta, s kedvező döntés esetén idejében kérek, ajánlva, korrektúrát.

Nagy szó volt végre-valahára találkozni; egy megfoghatatlan, kedves fantom helyett tapintható, húsból és vérből gyúrt baráttal levelezek, annyival könnyebb és természetesebb! Százszor könnyebb levélben elbeszélgetni azzal, akivel egyszer-kétszer csak egy kicsit is boroztunk, s kezünkben maradt kézszorításából a maradandó melegség, mint azzal, akit a betűiből kell kihámozni, a gépelését ismerjük ugyan, de azt már nem tudjuk, hogy fülünkig ér-e vagy a fejünk fölé?

Szoríts, hogy ne érjen újabb baj Svájcban, ahol már kétszer megjártam, egyszer borzalmasan.

Nem kell sietned a válasszál, július 27. előtt úgyse látnám. Jézusom! Most eszmélek rá, hogy június 27-én volt László napja. Hogy kikoptunk a régi felköszöntőkből! Se én nem vettem észre, se más. A Font szakadatlan romlásán járt az eszünk.

Jó meleg nyarat kívánva,

Családoddal együtt szeretettel ölel Cs.

P.S. A beszélgetés I.Gy.-val rövidítve jelenik meg a kötetben: pár sor kimarad. Mondd meg Sütőnek is.

26

1975. dec. 16.

Kedves Dani,

hálásan köszönöm a leveledet. Gondolom, valami serény téli munka mellett ér a levelem. A medve okos, alszik ilyenkor, az ember buta, virraszt a tűznél (ha van), s dolgozik. S öncsalón „munkaterápiának” hívja. Dehát lehet, hogy csakugyan az, én is mindennap gyakorlom, túl a hetvenen s fogyó reménnyel, hogy akár a töredéküket nyomtatásban lássam. Világszerte nagy a pangás, visszaesés, válság, tessék, nevezd, ahogy akarod, átterjed, mint a pestis, hozzátok is, s a „hét szűk esztendő” egyik áldozata, miért is ne lenne, a kinti magyar folyóirat- és könyvkiadás; a küzdelem egyre reménytelenebb, s nálam fiatalabbak is belefáradtak. Vaskos kéziratom április óta porosodik M.J. nyomdájában, valamelyik polcon, hozzá se tudott nyúlni. De most már ott tartunk, hogy rövid esszék és novellák kinyomtatása is problematikus. Ilyen formán a munkaterápia csakugyan öncélú.

Közben átkozottul kemény hideg tört ki errefelé, fagyos köd, ami - legalább is Angliában - természeti ritkaság. Következésképpen még a szobában is bokrétás kedvvel kivirult a nyavalyám, fagypont alatt nem bírsz vele, azaz nem bír az orvostudomány. Úgy érzem magamat, mint Verdun 1916-ban. Lövik szakadatlanul, minden oldalról. Igyekszem utánozni a szép példát, szétlőve is bevehetetlen maradt.

Szívből s meghatva örültem a közlésről szóló hímek. Persze mindketten ismerjük a mai világot, s a roppant időváltozásokat: akkor hiszem el, ha nyomtatva látom. Gondolom, Te is. Figyelmeztetésül s egyúttal az egykori „külhaza” szellemi-erkölcsi állapotának jellemzésére, hadd mondjam meg, hogy amióta elbúcsúztunk, az ország hi44