Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve (Balla Zsófia: Egy pohár fű; Nagy Gáspár: Mosolyelágazás; Kántor Péter: Fönt lomb, lent avar; Tóth Erzsébet: Arcod mögött május; Banos János: Beteljesedett; Szervác József: Előszó; Géczi János: Mágnesmezők, Magánkönyv; Zalán Tibor: Kívül)

Kántor Péter: Fönt lomb, lent avar

Hetedik verseskönyve ez egy formálódó életműnek. ,A hetedik te magad légy” — írta József Attila, de Kántor Péter kötetei kezdettől fogva őt magát mutatják meg, pontosabban őt magát is. A számnak, minden misztika nélkül, annyiban van csak jelentősége, hogy utal az 1976-os első könyv óta a pályaív folyamatosságára, amihez persze tehetség és szorgalom mellett szerencse is szükségeltetik — például kiadók érdeklődésének formájában. Az előző kötet, a Napló 1987-1989 (1991) címébe is kiemelte a keletkezési időszak évszámait, az új inkább csak tájékoztató alcímként közli zárójelben az előbbire rákövetkező három évet, ám nemegyszer a versek alatt is olvasható a megírás időpontja. Lírai napló-jellege volna ennek az új, a kiadóváltás ellenére küllemében a megelőzőhöz igencsak hasonlító műnek? Kétségtelenül így is lehet fogalmazni, ám célszerűbb a további árnyalás. Az életrajzias napló-jelleg, a nyomon követhető „eseményesség”, a „közérthetőség” ma kevesek szemében számít a magas igényeket kielégítőnek. S ugyanez a helyzet a dalolással, a hagyományokhoz köthető dalszerű formákkal. Kántor Péter mégsem számít „konzervatív” költőnek, s okkal nem, hiszen a groteszk és az irónia révén talált magának egy olyan eszközrendszert, amely a sokféle hagyomány és a szintén sokféle modernség metszéspontján állva is hatékonyéin működtethető, s az egyik lehetséges megoldást kínálja arra a több évszázada fel-felvetődő nagy kérdésre, hogy a pillanatnyi „új” korszaknak és emberének személyisége mennyiben fejezhető ki a „régi” módon, s mennyiben igényli a „korszerű” kifejezési formákat. Ez a költészet is azt bizonyítja, hogy végső soron minden a tehetségen múlik, s a jó sorsú tehetség úgyis korábban nem létezett, szuverén műveket alkot meg.

Lehet-e manapság, az ezredvégen konzervatívabb köteteimet elképzelni annál, hogy Fönt lomb, lent avar? Ám ez a fajta konzervatívizmus a huszadik század kataklizmái után különösen korszerű sokak szemében, hiszen a természet és az ember megmaradásáért emeli fel szavát. S közben azzal néz szembe, amivel évezredek óta minden kiemelkedő irodalmi alkotás valamiképpen számot vet: élettel és halállal. Nem tájvers, nem is természtvédelmi program a vers, amelyből a cím származik, a Futás közben, hanem létértelmező. S hogy a szerző milyen fontosnak tartja, mutatja, hogy a hátsó borítólapra e mű első hat sorát írta ki: „Hogy fut, aki akar és csak akar! / előre és csak előre! de ott van / az elől, ki amerre fordul, arra? / Futok én is, miközben jobbra, balra / szalad a táj, s az ösvényen a fal, / a falon az ösvény szalad csíkokban.”. Ez a vers is a költői szemlélet alapelemét mutatja fel: az ellentéteknek azt a fajta egyidejű tételezését, amely sem az egyik, sem a másik pólust, szemléletet, igazságot vagy igazságtalanságot nem semmisíti meg, hanem a két pólust rendszeresen egymásra vonatkoztatja, mindegyiket a létezés részének tekinti, még akkor is, ha nem ért vele egyet. Mert hiszen attól, hogy az egyén elutasít valamit, attól az még nem szűnik meg lenni. így a szép és a csúnya, az értékes és az értéktelen, a tragikus és a komikus, a fenséges és a nevetséges, az igen és a nem, az élet és a halál találkozik egymással is és az ellentétpárok más-más tagjával is, s ebből a kevert egyidejűségből formálódik ki az ezredvégi ember egyik lehetséges nézőpontja.

Ennek az embernek egyik lényegi felismerése az, hogy bármi történik is, ,AZ élet lényege nem változott. / Már fűtenek: / szerveződik a tél. / A gyerekek szépek, nagyok. // A kavicsúton, / a dolgok közt / vagyok.” S ez a Jelentés a Vérmezőről a négy éve elhunyt társat „tudósítja”. A másik jelentős felismerés, hogy a lényegi változatlanság ellenére sem tudunk élni, s legfőbb feladat éppen ez volna: Megtanulni élni. A kötet egyik legszebb és leghitelesebb alkotása ez, amely „Most, hogy megszűnt a két világrendszer csatája”, úgy látja, hogy „most már nem halogathatom tovább, /

75