Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Miszlai Gabriella: A hús álma a fényről (Tornai József: A szerelem szürrealizmusa)

Mielőtt ezek a versek megszülettek volna, a költő már megfogalmazta érzéseitől elvonatkoztatott meggyőződését a Vadmeggy esszé részében: „Hiszen minden viszony kilépés önmagunk monasztikus zártságából, s így bizonyság, üzenet lehet: formája más, magasabb rendű személyiségek és személyiségek közti viszony lehetőségének.” 4 A szerelem parancsa, az embert betöltő sóvárgó vágy, mely nem más, mint a „magunkba ölelt, megvalósított transzcendencia” 5 mondatja vele: „Nem tudok ilyen hidegen élni! Nekem naponta szükségem van a szerelemre.” 6 Ez a probléma állandóan foglalkoztatja, s 1991-ben megjelent önjellemzésében is fájdalmasan állapítja meg: „... sem egyház, sem párt, semmiféle intézmény nem foglalkozik komolyan az emberiségnek ezzel az életbevágó ügyével.” 7 Megbotránkozik azon, hogy a nagy vallásalapítók érzéketlenek, s azt a nőt és férfit tartják mintaképnek, aki érzékiségét le tudja győzni.

Érdekes azonban, hogy a hivatalos teológia mellett létezett egy nem elismert, kiátkozott teológia, mely kultusza központjába a szerelmet helyezte, s híveik hitvallásukban azt mondták, hogy „... a természetes nemi aktus olyan értelemben is végbe mehet, hogy az Isten színe előtt egyenértékű lesz egy imával.”8 Fraenger, a kétkedéssel fogadott művészettörténész, miközben Bosch képeinek jelentését kutatta, rábukkant a kamerjiki jegyzőkönyvre. A jegyzőkönyv egy kihallgatást tartalmaz, 1411-ben vették föl, s a Szabad Szellem fivérei és nővérei elnevezésű mozgalom után nyomoz. így van tudomásunk arról, hogy ez a szövetség egy misztikus-pante- isztikus megváltástant hirdetett. A nemi egyesülést magasba vezető útnak (acclivi- tas) nevezték, „az individuális társban elsősorban az eszményi, eredeti embert látták.”9 „Az első emberpár eszményképének szellemében a Szabad Szellem Testvéreinek szerelme nem az egyes emberekre, hanem az emberiségre irányult.”10 így lett fölfogásukban a nemi ösztön „... az Istennel egyesülő és Isten által egyben a természethez is visszataláló ember számára egyszerre érzéki és érzékeken túli misztérium.”11

A mozgalmat, a szektát az inkvizíció üldözte; megtagadták, majd elfeledték, de nem ölhették ki az emberekből azt a sóvárgást és vágyat, hogy misztériumot lássanak a szexualitás és a szerelem adta gyönyörben. A XX. század vége felé egy magyar költő verseskötetében újra fólbukkan, hogy megbotránkoztasson vagy fölszabadítson. Ám mindenképpen — akár elutasítjuk, akár elfogadjuk — átértékelteti velünk mindennapi érzéseinket, s másképp láttatja velünk a férfi és nő kapcsolatát.

Misztériumjáték

Milyen anyagból építkeznek a versek, s miből építkezik a kötet? Az az érzésünk, úgy alkották meg, mint a középkor drámáit: három szintje van. Az egyik a menny, a paradicsom: a szerelem önkívülete és eksztázisa. Két ember összetartozása és egybeolvadása nem maradhat meg a földi létben, kivetül a világűrbe: „összenőtt, egybegyökerezett / plazmaként verdeső / szerelmesek csillagképéivé válnak, s a lépcsőn, mely a magasba vezető úton valódi és jelképes egyaránt, fölémek a „Megszűnés Hegycsúcs”-ra. A beteljesülés, a paradicsom megtalálása alapjaiban rázza meg a mindenséget: „kezdődik a csók, / nap, hold, csillagok kialszanak, / mint mindig a föltámadás előtt.” A szerelmesek otthona nem itt a földön van, hanem a húsukból és szellemükből „gyúrt külön égitesten”.

A pokol nem a Dantétól jól ismert, aprólékosan ábrázolt kör- és bugyorrendszer, hanem szintén az űr, de itt az út nem vezet sehová, ez a földtöntúli világ kietlen és kopár, melyben, akit nem szeretnek, „fejjel lefelé” lóg. A pokol a szerelem nélküli lét, „a nem-vágyakozás-, nem-emlék-, nem-remény- / mélység...” állapota. Az elutasítás

67