Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Jékely Zoltán: Álom (Domokos Mátyás sorozata)
Műhelytitkok a közelmúltból A Jékely Zoltán: Alom- Domokos Mátyás sorozata JLJ gy soha meg-nem-jelent verseskönyv egyetlen példányban megmaradt korrektúrája: Jékely Zoltán Alom címmel tervezett, de a magyar szellemi élet államosítását előkészítő Országos Könyvhivatal által 1948-ban, a megjelenés előtti utolsó pillanatban zúzdába küldött kötetének szívszorító sorsa tükrözi igazán, milyen végzetet is szánt irodalmunknak a szovjet importból származó, s nálunk akkoriban intézményesülő proletárdiktatúra, amely Jékely Zoltán egyik kedvelt prózaírójával, Márai Sándorral szólva, „arra a gonosztettre vállalkozott, hogy elvegye a másik ember lelkiismereti szabadságát.” Méghozzá intézményesített tervszerűséggel. S ezért nincs igazuk azoknak, akik századunk politikai borzalmait: a fasizmust és a kommunizmust szőröstűl-bőröstűl egy kalap alá veszik, mert „a fasizmusban a hóhért a hóhér magasztalja.” — írja a Lázadó ember-ben Albert Camus. — „A kommunizmus drámaibb: az áldozatok magasztalják a hóhért.” Ettől kezdve a „bűn az ártatlanság képében tetszeleg, s az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.” S ennek az új méregnek a legérzékenyebb lakmuszpapírja — az irodalom. Az igazi. Meg a sorsa. Jékely Zoltánt 1949 májusának a végén ismertem meg személyesen, a Széchényi Könyvtár Hírlaptárában, a Nemzeti Múzeum öreg épületének az első emeletén, ahová — első munkahelyére — 1935 decemberében került; kezdetben fizetés nélküli gyakornokként. Az Eötvös József Collegium hagyományos év végi kabaréjára szóló meghívót vittünk el neki, a régi kollégistának, Lator László barátommal együtt. - Az ablaktalan, kis belső helyiségben elsárgult szélű, régi újságokból másod-har- madpéldányokat állított össze éppen a Nyugat harmadik nemzedékének költőkiválósága, akinek a verseiben, Halász Gábor egykorú kritikája értelmében „mint egy furcsa ábrákkal telerajzolt, régi máguskönyvben, süt a hold, zörgő csontokkal indulnak sétára a halottak, a csillagok titkokat őriznek, a lélek halálvágytól terhes, mindig ősz van és tél és éjszaka, még a nyulak is idegbajosak, még a mókusok is véznák, a szerelem csontvázak ölelkezése...” - Nagyon kedvesen, szinte felragyogva fogadott bennünket, majd amikor hogyléte felől érdeklődtünk, hallomásból tudtuk ugyanis, hogy a Válasz-ban és egyebütt már napvilágot látott, remekmű-verseivel teli új könyvének a kinyomtatását nem engedélyezték, a Csillagtoronyban költője körbemutatott a padlón szanaszét heverő újságokon, munkaköri feladatán, és a fejéhez kapott: — Megőrülök! — kiáltotta, s magával rántva bennünket is, valósággal kirohant a folyosóra cigarettázni. Neuraszténiás viselkedését nem annyira zátonyra futott kötetének az ügye magyarázza, ma legalábbis így vélem, hanem a könyvtári széklábfaragó munka, s főleg a szülőföldjét vesztett erdélyi ember hontalanságérzése, amely emberi lényét — haláláig - körüllengte, akár költészetét. S az Alom című kötet még Kolozsvárt született versei (ahová a Széchényi Könyvtár megbízásából A Kossuth Rádióban elhangzott műsor szerkesztett szövege. 48
