Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - III., befejező rész)
nagyapjánál látott. A zeneművészeti főiskolai tanulmányok, a pálya azonban — ha térben nem is oly nagyon messzire — de szellemében eltávolította őt a fölnevelő környezettől. Bár az is igaz, az oda visszavezető utat hetente, naponta is megjárja olykor. És ha vissza-visszatér, nem csupán látogatónak, vendégnek érkezik. Felnőtt korára olyan életformát alakított ki magának, amelybe főhívatása mellett belefér a szőlőművelés is. Nem tudtam egészen városi emberré válni. Szűknek érzem magamnak ezt a létformát. Innen mindig kitömi vágyom. Izsákhoz közelítve pedig egészen különös érzés kerít hatalmába. Ott tudok csak igazán megnyugodni. Az olyanfajta ember, mint én, még az út szélén növő fákat is másként szemléli. Másként viszonyul a természethez. Az évszakok az én érzékeimben még mindig a nagy váltások ígéretét jelentik. Olyasféle ünnepélyességgel veszem tudomásul a beköszöntőket, ahogyan a városiak talán sosem tennék. Milyen különös emlékeket ébreszt például az emberben hosszú téli fagyok után a föld szaga, amint az olvadással az első tavaszi szél elhozzál. És megint más a nyár illata is. A perzselő nap, nem az a fajta égető meleg, amit a strandokon ismerhetünk meg. A hóesésnek, a hosszú téli éjszakáknak, a csendes, méla havas nappaloknak is csak ott kinn találhatom meg már azt a régről ismert hangulatát. A hétköznapokat megszépítő, a városi élet zsúfoltságát ellensúlyozó nosztalgia volna csupán a zenetanárnak a falu, a föld iránti mindeddig töretlen rajongása? Meglehet, hogy az is. Ha terveit hallgatom, azonban azt kell gondolnom, valamivel többről van itt szó talán a gyermekkort idéző romantikánál. Hörcsök Imre ugyanis arról beszél, hogy akár áldozatokat is hajlandó hozni azért a földért, amely hajdan a családja tulajdonát képezte. Noha a reprivatizációt tartotta volna egyedül célszerű és a magyar paraszttársadalmat méltányoló tulajdonrendezésnek, de ha kell, hajlandó készpénzért újra megvenni a területet, amellyel az állami gazdaság által felvett banki kölcsönök vissza nem fizetése esetén a hitelező rendelkezik. A szőlő ápolásában, a mezőgazdasági munkákban általában az apa, a tanár is nagy hatású nevelő erőt tapasztal. Talán semmi más tevékenység nincs ilyen kitartásra, a küzdelem vállalására ösztökélő tényező — néha a hiábavalóság látszatával együtt is -, mint a növények ápolása. Ha egyszer-egyszer a tavaszi fagyok le is tarolják a jövendő termést, a szőlőt azután is úgy kell művelni, mintha a legmesésebb termés ígérkezne. Ez a tapasztalat nekem is hasznomra volt az életemben. Megtanított a kilátástalanságban is helytállni, a reménytelenségben is remélni. A szőlő nekem az állandóság élményét jelenti. Ezt az állandóságot azonban meg kellett ismernie a fiúnak is, Hörcsök Csabának. Apja fontosnak tartotta, hogy bevezesse őt a szőlőtermesztés, a bor kezelésének rejtelmeibe. így tehát már ketten együtt lehetnek a családi tradíció folytatói. Csaba jelenleg mint tanítóképzős hallgató külföldön tartózkodik ugyan, de nem lehetetlen, hogy tanulmányai befejeztével éppen ő lesz az, aki falura kiköltözik, és ott próbál otthont teremteni magának. Elszakított szálak Mikor a tradíciókat folytató Gazdakörben a hatvan-nyolcvanéves parasztembereknek nekik szegeztem a kérdést, hol vannak a fiatalabbak, sőt az egészen fiatalok, kissé méltatlankodva válaszolták, hogy belőlük kiveszett a föld- és munkaszeretet, nem érdekli őket más, csak a disco meg a presszózás, az autómárkák. Pedig ha a fiák és unokák generációja nem ismeri föl, amit ezek az idős férfiak vallanak, hogy a termőföld is lehet — megfelelő feltételek mellett — az egzisztenciális bizton45
