Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Veress Dániel: Európa-szerte Erdélyt kerestem (Előhang Cs. Szabó László leveleihez)

A szellemi, irodalmi vérkeringésen kívülrekesztettség sajgott, fájt, sokszor dühítette is, miközben befele vérzett a seb. Londonban is a külhaza volt a csigaháza, ott ahol hivatalosan számba sem vették, elhallgatták, s mikor szóltak róla, meghamisították. Találsz erre is utalást a levelekben.

Pőre tények nem igényelnek magyarázatot, szólnak önmagukban is. Az ötveneshatvanas években,Magyarországon, tudomásom szerint pozitív hangsúllyal egyszer írták le nevét, Vas István műfordítás-gyűjteménye bevezetőjében. Radnótival közös Appollinaire-kötetük előszavának írójaként.

1949 és 1980 között, naptári pontossággal 1971-ben, a Vigília közölt Csé-től két választ körkérdésre, összesen másfél nyomtatott oldal teljedelemben. Ezért nem hökkenthet meg téged, kedves barátom, hogy leveleiben többször, nyomatékosan elhatárolja magát a Kádár-korszak Magyarországától, ahová még a lábát se tenné be, Erdélybe utaztában sem.

Indokolt elvi fenntartásról és nyomós személyes sérelmezettség érzésről van szó. Nem egyszer elmondta, szinte világgá kiáltotta, hogy csak akkor hajlandó hazatérni, ha előbb, minden feltétel nélkül megjelenik otthon egy „kellő súlyú írása”. A két említett választ a kérdésre, hogy mit jelentett a Nyugat és mit a Biblia az életében, nem tekintette annak: apróka falmenti közlés egy viszonylag kis példányszámú egyházi folyóiratban, az irodalompolitika által kiosztott szerep szerint.

Viszont méltó újrajelentkezésnek tűnt, a Nagyvilág ismétlődő kérésére 1970-ben készült Dickens-naplója, melynek megjelenését az előrejelzések szerint - noha levelei nyomán az egész játék cinkelt kártyákkal folyt! - talán egy tanulmánykötet kiadása követte volna. Tragikomikus hangsúllyal, sajnos, csak volna.

A müncheni Új Látóhatár Németh László 70. születésnapjára kiadott tisztelgő számában — miként a levelekből kitűnik Csé hozott össze Molnár Józseffel, közvetítette itthon mindenütt visszautasított tanulmányom és Németh László válaszlevele közlését, máig tartó, gyümölcsöző barátságunk alapját vetve meg Molnár Józseffel — közölt nagy pályaképe néhány megállapítása riadóztatta a politikai ébereket. Legsúlyosabb megállapítása a monolit szovjet pártdiktatúra csinovnyikjainak mérhetetlen pusztításairól szólt. Ha gondolatban végigpergetjük akár csak néhány nagy tehetség — Platonov, Bulgakov, Grossman, Dombrovszkij, Ahmatova, Zoscsen- ko, Mandelstam, Paszternák, Szinyavszkij, Danyiel, Szolzsenyicin s még sokak pokoljárásának történetét, Csének maradéktalanul igaza volt. Abban is, hogy a Nobel- díjas Solohov, csakugyan a belét taposta volna ki a saját egyéni útjait járó orosz Németh Lászlónak, miként tette is egyik-másik írótársával.

Volt, kinek néhány sor írói pályájába, volt kinek életébe került: Csé-nek ez a húszharminc soros gondolatfutam újabb évtizedes szigorú némaságra ítéltetésre, meg- hosszabított közlés-letiltásra. Kertelgető, hamis mentegetőzések mögé búvó tragikomédia kezdődött, mely őrölte az írót: a Dickens-tanulmány csak 1980 tavaszán jelent meg, első hazai könyve, az 1947-es Márvány és babér után — csak 1982-ben. Ezen a felháborító és megrendítő tényen lényegesen nem változtat az sem, hogy a két évszám közt, Nyugaton, a hazai kiadásokhoz viszonyítva nagyon alacsony példányszámban, mintegy tizenöt könyve került ki a nyomdagépből, hiszen ezek a vasfüggönyön keresztül nem jutottak el a hazai olvasókhoz, mindössze néhányhoz, tiltott szellemi dugáruként.

Ezért érthető, kedves László, egyrészt dühe, indulata az otthoniak packázásai miatt - minden tisztelet az érte harcolóknak, Illyés Gyulától és a Római Muzsikát re- cenzáló Rónay Györgytől, az általa megalapozottan nagyrabecsült Sükösd Mihá- lyig, és a feszült várakozás, majd őszinte öröm, mellyel a romániai megjelenést támogatta és követte. Kérlek, olvasd újra a Hollandiai Mikes Kelemen Kör drieber- geni találkozóján, 1975 szeptemberében tartott előadásának — Még vagyunk — bőví28