Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Veress Dániel: Európa-szerte Erdélyt kerestem (Előhang Cs. Szabó László leveleihez)
zést Erdélyből menekítette magával: futásfalvi Hamar nagyszülém, még gyakran használta, egynémelyek jótulajdonságainak foglalataként, mind a napszámosra, mind az alispánra. Hogy az igazán jófajta ember szemérmes is, nem véletlenül említtetik általam. Eltűnődtem, hogy a római nagy versantológiában, a hidegháború csúcskorszakában, nem közli Dsida Jenő önmarcangoló nagy rapszódiáját, a Psalmus Hungaricus-t, mely ugyan „rendkívüli verselő képességre vall”, azonban „Reményik és Aprily mély gyökerű szemérmes erdélyi hazafisága mellett... felszínesnek” tűnik az antológiát összeállító számára. Dsida felszínes, mert nem elég szemérmes? Ez a kérdés, erőszakoltan az élére állítva. Ugyan, ugyan, mondhatnám, miként Csé nem egyszer, személyes beszélgetésben, tapintatosan jelezve eltérő, sőt vonatkozó kérdésben merőben ellentétes véleményét. Erre a szemérmes erdélyiségre azért is fel kell figyelnünk, mert Csé Erdélyét jobbadán toliforgatók, napló-, emlék- és önéletírók, költők és szépírók teremtették, tartósították a tudatban és az érzelmekben. Éppen ezért lehetett oly fenségesen nemes, iskolázott — természetesen külföldi universitásokon — s mégis itthon mély gyökerű. Ne köntörfalazzunk: ez egy virtuális Erdély volt, a legjobb szellemeké, egy elité, a tizenhatodiktól a huszadik századig. Alatta a valóságban a jobb sorsot érdemlő, kopott és foszló föld, megkínzott nép. Népek. Egy mélységesen humánus kegyelet volt összezárva Csé-ben egy óriási adag sóvárgással. Az érzelmi elllágyulásra hajlamos író, költő — megfigyelted, hogy hányszor írta le, hogy örömében, meghatottságában, a gyönyörűségtől sírva fakadt - spirituálisán kapcsolódott Erdélyhez, az ő, sok túlzással azt is mondhatjuk, hogy az ő egyszemélyes Erdélyéhez, de ez így, nyilván nem igaz! Mindannyiunk Erdélye az övé, tegyem hozzá az ezredvégen, hogy sajnos?... Viszont kétségtelen az, hogy ez az írásaiból leginkább kimutatható szellemi kötődés rokonította gondolkodásunkat, kapcsolta össze szemléletünket, volt kapcsolatunk táplálója. Németh László hatása után, a legtöbb belső indítást Ősének köszönhetem. Érdekes, hogy Németh László észre is vett valamilyen rejtőzködő filiációt. Egyik levelében, 1962-ben, amikor Csé-vel még semmilyen személyes kapcsolatban nem voltam, de hű olvasója, ezt írta: „Úgy emlékszem, magyar módra egymást elemeztük, Gulyás P + ülés: ez a Te színképed két sávja lett volna. Tulajdonképpen Cs. Szabót akartam írni Illés helyett, de féltem, hogy megsértődsz érte; azért írtam ülést, akiről tudtam, hogy tiszteled és levelezel vele.” Emlékezhetsz erre a pár sorra, hiszen a Németh-leveleket te közölted folyóiratodban, kedves László. Ugyancsak Németh László figyelt fel arra, Csé negyvenbéli erdélyi útiesszéjét olvasva, hogy míg „Erdély visszahódítása —másoknak áradozási alkalom - neki arra volt jó, hogy a tájhoz tartozó neveket összegyűjtse, lenyomozza s egy fűszeres kis lexikonban honfitársainak — s a táj régibb ismerőinek - meglepetésül átnyújtsa.” A szeüem- és művelődéstörténeti számbavételt, kitekintést, a tájhoz tartozó nevek és művek összegyűjtését Csé többször, sokszor megismétli. Életművéből, ez a hátam mögött lévő fenyőfapolcon jó folyómétemyi könyv, nehézségek nélkül összeállítható erdélyi névsor egy példás művelődéstörténeti enciklopédia teljes címjegyzéke. Mi tagadás, éreztem valami megrendítőt ezekben a minduntalan felbukkanó számbavételekben. A felidézés, Csé részéről, kétségtelenül önfenntartó védekezés is. A zord időben, az ilyen-olyan számkivetettségben, behúzódik oltalomért a szépített fényű erdélyi elmék mögé. De hiszen mi is, tegnap is, ma is, ezt tettük és tesz- szük: nem jó jelenkorunkat visszahosszabbítjuk a lelkileg-szellemileg erősítő — s tán 23
