Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Legenda Pilinszky Jánosról (Összeállította Albert Zsuzsa)
hogy hátha nem csupán vizionált. Elképzelni sem tudom egyébként, hogy mi volt, mi lehetett ebben az oldaltáskában, amelyet a világ minden kincséért sem volt hajlandó leakasztani a nyakából. (A kávéházakban is úgy üldögélt, hogy a táska szíja át volt vetve a nyakán. (De visszatérve élete és költészete kapcsolatához, a kettő megfelelését és ellentétét — szerintem — éppen Nemes Nagy Ágnes fejezte ki a legpontosabban, amikor azt mondta róla, Jancsi személyes sorsának a mélypontja — értve ezen a második világháború végét és az ötvenes éveket, az úgynevezett „személyi kultusz” esztendeit —, tehát a nadírja egybeesett költészetének a magaspontjával, a. zenitjével. S ez valóban így volt, s amit Párizsban is megfigyelhettem rajta - ugyanazzal a gyerekesnek tetsző rémülettel a szívében és idegzetében írta meg az Apokrif-ot is. Lator L.: Azt hiszem, és nemcsak én gondolom így, hogy van valami fordulópont a Pilinszky életében, a világban való forgolódásában, elhelyezkedésében. Azt hiszem, a 60-as évek legelején, egyszer Jékely Zsófival bementünk a Vasas bárba, vagy eszpresszóba, nem tudom, minek nevezzem. Ez a Pasaréten volt, a Vasas sporttelep mellett, különösen a mulatni vágyó ifjúság látogatta. Jékelyvel mi azért mentünk oda, mert megígértem neki, hogy ott fogom megismertetni egy megcsodált nővel, egy isteni donnával. Beléptünk Jékelyvel, és azt láttam, hogy az egyik asztalnál, késő este ott ül Rubin Szilárddal Jancsi. Nekem ez elképesztő látvány volt, sohegy se tudtam összekapcsolni azzal a Pilinszkyvel, akiről az előbb beszéltem. Azt sem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer majd egyedül el mer menni Párizsba. Egyszer csak lett egy másik Pilinszky, aki mondhatni fesztelenül forgott a világban, aki mulatóhelyekre járt, nemcsak Pesten, hanem Párizsban is, akinek emberekkel — többek közt nőkkel is - kapcsolata volt, olyan kapcsolat, amit én korábban el sem tudtam képzelni. Domokos M.: Ehhez képest, amiről beszéltünk, „világfi” lett belőle! Kovács P.: Bocsássatok meg, lehet, hogy ez kívülről és valamilyen távolságból így látszott, de valójában ő mindig nagyon szeretett társaságban lenni. Emlékszem a háború alatti évekre is, amikor a piarista öregdiákok egyletébe vitt el, szeretett teniszezni, úszni, strandra járni. Nagyon elevenen élt ő, persze a félelmeivel együtt. Ezek a félelmek haláláig elkísérték. Lator L.: Persze, igazad van. Pilinszky Jancsi nagyon társas lény volt. Én magam is sok olyasmire emlékszem, ami ezt tanúsítja. Például, amikor Basch Lorándnál, ahol Matyi lakott is egy időben, Németh Lászlóval izzó szenvedéllyel vitatkozott a személyes istenről, de az mégis egy másikfajta társasági élet volt, mint amire én gondolok. Az mindig megvolt benne, hogy társaságban szeretett izgatottan, ajzottan beszélni, vitatkozni valamiről, de hogy egyedül felül egy repülőgépre, jön-megy a világban, ezt nem tudom a korábbi Pilinszkyvel összehozni. Kovács P.: Első párizsi útján találkozott először Simone Weil írásaival, és akkor még németül kezdte olvasni. Kedvéért tanult meg franciául, de nemcsak a kedvéért, hanem Simone Weilből. Nekem megvannak a hagyatékban azok a kötetek, amiken átrágta magát, a lap szélén a szótárazással. Általában nem szeretett fordítani, csak kevés fordítása van. Simone Weilt viszont fordított, de szinte csak magának. Venczel V.: Olyan megrendültén azonosult Simone Weil gondolataival, életével, sorsával, világnézetével - ebből táplálkozott. Kovács P.: Simone Weilben azt a szenvedőt és gondolkodót szerette, aki nagyon közel került a kereszténységhez és a katolicizmushoz, de soha nem jutott el oda, hogy katolizált volna, vagy feladta volna a zsidóságát, talán ebben a kettősségben érezte meg azt a nagyon erős rokonságot, és Simone Weilnek a szenvedéseiben, amitől — azt hiszem - nem is tudott szabadulni soha. Venczel V.: A szenvedés, mindig ez volt az, amit nagyon sokszor körbejárt. 73
