Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - szociográfia II. rész)

legények voltak, de buták végtelenül. A rendszer esküdt elleneségeinek tartottak bennünket, úgy is bántak velünk. Azt a megaláztatássorozatot elfelejteni nem lehet, amiben ott részünk volt. Nyíregyházáról Debrecenbe, onnan Diósjenőre, Nagyorosziba, végül Budapestre kerültem. Mikor leszereltem, az állatforgalminál sikerült elhelyezkednem, egy fokkal magasabb munkakörbe, mint a marhahajcsár. Három hét múlva megérkezett utánam a kádervélemény is. Majdnem kirúgtak. Aztán megkegyelmeztek. Hát elvégeztem a dolgom.

De Radványi Jenő csak nem tudott belenyugodni a sorsába. Újra és újra jelentkezik az egyetemre. 1962-ben végre felveszik. Megszerzi a kertészmérnöki diplomát, majd a vállalatgazdálkodási, vállalatszervezési szakmérnöki végzettséget. Izsákon tizenhárom évig főagronómus egy szövetkezetben. A tsz-egyesítések idején — úgy mondja — személyi okokból Orgoványra távozik, ahol ugyanolyan munkakörben dolgozik, mint korábban Izsákon. Ismét letölt tizenhárom évet. 1991 óta nyugdíjas. Nem bánja, hiszen — úgy véli - kimaradhat a sok kellemetlenségből, amiben most része van az utódainak. Különös, kerülőutakkal megfutott pályájából és származásából fakadó kettős kötődését mégis olykor szorongató és fájdalmas élményként kell átéreznie. A rendszerváltás éveiben, noha már nyugdíjas, ismét a helyét kényszerül keresni.

Nagyon sok olyan idős ember, mint amilyen az én apám is volt, követeli vissza a földjét. De se lova, se marhája, se trágyája, se ekéje, se boronája, se pincéje. Semmije nincs - és megkapja a három-négy-öt hold földjét. Mit kezd vele? Egyszer fölvetettem, hogy rendben van, ha visszakapják a tulajdont, de ne vegyék át egyből művelésre is a földet. Pénz nélkül, felszerelés nélkül teljes gazdasági csődöt, kiábrándultságot fog előidézni ez az eljárás. Én ehhez nem értek, adják vissza, 45-ben is talpra állt a paraszt, most is úgy lesz, mondták nagy mellénnyel. Olyat is meg kellett érnem, hogy egyszer a kisgazdapárt ülését zárttá nyilvánították, és ez azt jelentette, hogy nekem el kellett hagynom a termet. Erről jut eszembe, hogy amikor 44-ben elvégeztem a polgári iskolát, alakultak a különböző ifjúsági szervezetek, és hogy tovább tudjak tanulni, valamelyikbe be akartam lépni. Égy osztálytársam azt mondta, hogy nem vagyok közibük való. Hát most ugyanez történt velem. Elmentem a másik gazdakör alakuló gyűlésére, mert úgy éreztem, valamit tudnék tenni a gazdák érdekében - az érdekvédelemben, a gazdálkodás újraindításában, gépbeszerzésben, növényvédelemben és még sok más egyébben segíthetnék. Ott, mikor a vezetőséget választották, valaki fölvetette az én nevemet is. Erre megint megkaptam, hogy nem vagyok közibük való. Ahogyan régen az egyik oldalnak nem voltam jó, most a másik oldalnak nem kellek.

— Pedig hajdan sorstársai voltak...- Olyan emberek vannak ott, akik az elmúlt rendszerben nagyobb haszonra tettek szert, mint én. Jól működő magángazdaságuk van, és ők mondják, hogy zöld báró vagyok. Hogy kiszolgáltam a pártállamot. Pedig én főagronómusként mindig a szakmát képviseltem, politikai döntésekben soha nem vettem részt. S hozzá kell tennem, soha nem voltam a pártnak tagja.

— Hogyan lehetett kívül maradnia?- Mindezt úgy sikerült végigvinnem, hogy a rámbízott munkát mindig igyekeztem elvégezni. Azért dolgoztam, hogy az adott viszonyok között a körülöttem levő emberek jobban tudjanak élni. Akiknek a sorsára tudtam hatni. Ügy látszik, ezt valakik méltányolták. Voltak nehéz idők. Hozzám hasonló sorsú emberektől mikor vették el a földet. Láttam, mikor fogták be a lovukat, vitték el az udvarról. Hogy ők talpon maradjanak, ne legyenek öngyilkosok, kellett egy olyan ember, aki a szavát hallatja. Néha még keményebben is. Volt úgy, hogy nekem is a lábamra akarták lépni, mert olyat mondtam... Talpon maradni! Nem elveszni! Ez ösztönzött a továbbtanulásra is. Gondoltam, így esetleg olyan pozícióba juthatok, ahol több ember érdekét tudom

64