Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Pethő László: Mit sikerül a bőrbe tenni? (Kárpótoltak és magánvállalkozók)
lyamán felkészítettük az üzletet. Mosószert, tisztítószert kínálunk nagyobb választékban. A leltáridő alatt kiköltöztünk, és januárban nyitottunk. P. Ferenc: Amikor hallottunk erről az egész kárpótlásról, egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy nem akarjuk vissza a földet. 37 éves vagyok, itt S-n, van az autószerelő műhelyem. Nagyapám, P. Ferenc meghalt a háborúban, apám nyolcévesen ott maradt árván a nagyapjával és a szívbeteg nagymamával. Úgy 20-30 hold földjük volt, amin édesanyámmal gazdálkodtak. Paprikával próbálkoztak, jól ment nekik, szerették csinálni, csak közbejött a tsz. Oda apu már nem lépett be, hanem elment sofőrnek. 1962 vagy 1963-ban feljöttek Pestre, azóta is itt laknak. Végeredményben a család eljött Jf-ról. Amikor anyuék feljöttek, én még 2-3 évig ott jártam iskolába. Albérletben laktak, így engem még otthagytak nagyanyámnál és a nagyapámnál. A nyári szüneteket később is ott töltöttem nagyapáéknál. Nagyon szerettem ott lenni. Ahogy vége lett az iskolának, másnap már Jf-n voltam. Nagyapám próbált befogni, hívott ki a határba, de nem voltam elragadtatva. Semmit sem szeretek csinálni, ha erőszakolják. Nagyapám pedig nem engedett, így sikerült elriasztania. Ennek ellenére 18-20 éves koromig az volt a vágyam, hogy lemegyek Jf-ra, és ott építek házat magamnak, és ott alapítok családot. A feleségemet is ott ismertem meg, a szomszéd lánnyal járt egy osztályba. Kertészeti szakközépbe járt, nyaranta a Béke Tsz-ben volt gyakorlaton. Összeházasodtunk, jöttek a gyerekek, egyre ritkábban mentünk le. A régebbi barátaim is elkerültek Szegedre és másfele, így nem volt már hova menni. Ahogy múltak az évek, egyre inkább eltávolodtam Jf-tól. Utoljára 1981-ben jöttem haza, amikor magymama meghalt. A korábbi elképzelésemhez képest tehát minden másképp alakult. 1986 óta saját magam ura vagyok. Mindenki ismer a környéken, olyan mintha itt születtem volna S-n. Aztán járkáltunk össze-vissza, Lengyelországba, Franciaországba. Inkább külföldre jártunk, ami divat is volt. De szerettem is utazgatni. Ezzel a földüggyel aztán minden megváltozott. Hallottuk, hogy vissza lehet igényelni és mi rögtön akartuk. Sőt úgy, hogy meg is műveljük. Érdeklődtünk és hallottuk, hogy É. Pista bácsi, illetve a Kisgazdapárt is ezt akarja. Megrendeltem ezt a jf-i újságot, apu pedig elment hozzájuk. Egyből akadt témájuk. Felelevenítették a rokonságot, amelynek 300 hold földje volt a h.-i határban, amit vissza kellene szerezni. Tulajdonképpen a Pista bácsi felesége, Teca néni fogalmazta meg, hogy az ember génjeiben benne van ez a földszeretet. Akárhogy is nézem, itt Pesten mindenünk megvan. Jól megélünk. Most mégis olyat vállalok a nyakamba, amiről tudom, hogy nagy dolog. Azt is tudom, hogy ezen nem lesz sok hasznom. Mégis belevágtam. ifj. É. István: Égyáltalán nem lesz könyyű, ha nem is kell a nulláról indulni. Ellentétben nagyapámmal, aki — miután megkapta az örökséget — pont a nagy gazdasági világválság idején kezdte el a gazdálkodást. Nem teljesen vagyon nélkül, mert az örökséget megkapta. Kilencen voltak testvérek, így nagy örökség nem lehetett. Aztán összeházasodtak nagymamával, a háborúig, amennyire tudtak, anyagilag helyrejöttek. Jött a háború, és az kisöpört mindent. Itt laktak a mi házunk helyén, ami előbb német, utána orosz parancsnokság, így amit csak lehetett, mindent elvittek. 1945-ben elölről kellett kezdeni mindent. Alakult minden szépen, apu meg anyu 1954-ben összeházasodtak, elkezdtek gyarapodni. 1959-ben jött a tsz, elvették az összes föl34
