Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Németh István: Hét szózat
pálinkára. Néha el is maradozik, ilyenkor a felesége megpöröli: „Te nem is azért kötöd azokat a söprűket, hogy egy kis pénzt csinálj, hanem hogy legyen okod a mászkálásra!” Asszonybeszéd — ereszti el a füle mellett az öreg. O azért köti a söprűket, mert ez szórakoztatja, a házhoz való szállítás ugyancsak szórakoztatja. Egy biztos: a nyolcvanon túl járó Sándor bácsi nem életunt, nem keserű, nem cinikus, úgy járkál még mindig, mint aki száz évig akar élni, vagy talán örökké. Ismertem egy falusi bádogosmestert, aki a megfoltozott, becinezett edényeket nagy, kényelmes léptekkel szintén házhoz szállította. A többi kisiparos ezt megrökönyödve nézte, s mert képtelenek voltak fölfogni, hogy a bádogosmesternek ez külön élvezetet nyújt, különcnek tartották. Sándor bátyám is különc, ennek a haszonelvű világnak egy különös bogara, aki vállalni meri önnön különcségét, különösségét, aki ebben az egyensúlyát vesztett világban meg tudta őrizni tartását, ebben az általános elszürkülésben egyéniségét, emberi arcát és jó közérzetét. Nem akarok párhuzamot vonni közötte és az agronómusból lett gyárigazgató között, aki sohase talált vissza a saját medrébe, elveszített, önként feladott egyéniségéhez. Sándor bátyám útja egyébként is csak az ő számára járható. Követőkre, apostolokra nem gondol. Sándor bátyámnak sohasem a világgal volt el- számolnivalója, mindig önmagával. Miután önmagával sikerült megbékélnie, a világ reá eső terhét könnyű szívvel hordja. Még ma is könnyű szívvel hordja. Útról hazafelé Mindig érdekelt, hogy veszi kezébe az olvasó az újságot, hogyan lapozgatja át, mit böngész ki belőle. Az átlagolvasóra gondolok, ha egyáltalán létezik ilyesmi, s ezen belül a Magyar Szó-olvasóra. Megfigyeltem már a buszban, vonaton, kocsmában, nyugdíjasok klubjában, a ház előtti kispadon. Ez az olvasó — meg ne sértsem — ímmel-ámmal olvas, s az újságból szerzett értesüléseit igen tartózkodóan veszi tudomásul. Látszik rajta, hogy az újságot nem az ő szája íze szerint írják. De mégha olykor talál is benne magának valót, annak se „ül fel” teljesen, mert akárhogy csűri-csavarja is az az újságíró — kutyából nem lesz szalonna. A mi átlag újságolvasónk alaptulajdonsága, hogy nem hisz. Nemcsak a saját egyetlen újságának, a saját papjának sem hisz már. Nem hisz, mert nagyon sokan, nagyon sokszor félrevezették, becsapták. Persze, az olvasók nem azért veszik az újságot, mert az igazságra szomjúhoz- nak. Azért veszik, hogy tájékozódjanak. És egyetlen komoly újság nem is akar mást, csak tájékoztatni. Ezen belül persze, közvéleményt formálni. Befolyásolni. Az olvasók bizonyos rétegét megnyerni egy igaznak hirdetett ügy számára. Mindenekelőtt azonban minden komoly lap tájékoztatni akar. Tájékoztatni a már megtörtént dolgokról, a küszöbönálló eseményekről. A mi átlagolvasónk azért vásárolja meg a lapot, hogy megtudja, milyenek lesznek a terményárak, hogy kit gázolt el az autó, és hogy elcsípték-e már azt a betörőt, aki után harmadik napja nyomoznak. Ezenkívül, természetesen szeretne megtudni mást is, szeretne a sorok között olvasni, mert olykor-olykor van valami elrejtve a sorok között, de ezt, ő is sejti, bajosan az átlagolvasónak szánták. 4
