Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)

Nem hittem el, hogy végig kell ülnöm. Nem, mert igazságtalan volt. Hát ilyet, hogy is mondjam, a zsidókkal csináltak, mikor elhurcolták őket. Azt is állatságnak tartottam abban az időben is.

Jött a feleségem hozzám, hogy jaj, Jani, mit csináljunk a földdel, mert mindenki ajánlja föl az állami gazdaságnak. Esz nélkül. A végrehajtók meg visznek el mindent. Hadd vigyenek a világon mindent, azt mondtam erre, de a földeket ne ajánljátok föl. Hadd vigyenek, amit akarnak, csak a földeket soha... De az állami gazdaság megalakult, és beleesett minden területünk. Mind első osztályú volt. És kaptunk helyette csereingatlant, legalább tíz helyen szétszórva. Egy részéről azt se tudom, hol volt, nem is kerestem, mikor hazajöttem.

Közben a feleségemet kilakoltatták. Egy nyári konyhában lakott, két gyerekkel meg az anyósommal. Mikor hazakerültem, csak fóltételesen helyeztek szabad lábra, de próbáltam utánajárni, hogy a lakást visszakapjuk. Tessék elképzelni, hogy az akkori tanácselnöknek köllött költöznie, hogy Paróczai, akit meg a mi lakásunkba helyeztek, visszajuthasson a sajátjába. Ezért aztán rajtam ismét bosszút állták. 70-71-ben kisajátították a házam, amit építettem. Kisajátította a tanácselnök.

A hazajövetelem után járnom köllött a rendőrségre. Hát a legelső alkalommal kezdenek faggatni, hogy ott voltam azon a tárgyaláson. És mi a véleményem róla. Hát, mondom, az egy betanított színdarab volt. Le köllött játszani. Éntőlem többet a rendőrség nem kérdezett semmit. Nem úgy, mint K. Szabó Ambrus bácsitól, aki tizenkét évre szabadult ki. Vele órák hosszakat elbeszélgettek. Szegény Ambrus bácsi nem merte két szóval megmondani, hogy a kurva anyátokat, meg köllött alakulni az állami gazdaságnak. Hogy becsuktak bennünket, nem volt semmi egyéb oka.

Elmondom az életem sorát — húzódott közelebb az asztalhoz. Gyallai Gábor. Az én apám 1914-ben elment Szerbiába. Az első ütközetben meghalt. Négyéves voltam. Öten maradtunk félárván. Az özvegy édesanyámmal - aki egy fillér járulékot nem kapott — a nagyapámhoz kerültünk. Ott is voltak öten. Tizenegy főre főzött az édesanyám minden áldott nap. Átéltem az első világháborút, átéltem 1919-et, a második világháborút. Mikor bejöttek az oroszok, nekem már volt luxuskocsim. Elvitték. Olyan boldogok voltak. Én még olyan boldog embereket nem is láttam életemben - tesz egy kis kitérőt fanyar mosollyal a bajsza alatt. Aztán jött az államosítás. Engem ötször államosítottak. Elvették a szőlőm, az első rangú földemet, príma gyümölcsössel a köves út mellett. Kérem, mikor kimentem, már minden hold végénél más állt akkor. A tiéd volt, most meg az enyém, így beszéltek hozzám. Mit tehettem? Ha szóltunk, akkor másnap már jött a zsuppkocsi. Elvitték a pasast nyaralni. Nem lehetett szólni. Sok mindennel próbálkoztam én. Daráló-malmom volt. Textilüzletem. Ha elvették'? Kezdtem valami mást. Kocsmát nyitottam. Aztán fuvaroztam. Legvégül a lovaimról is le kellett mondanom. A tsz? Tessék elképzelni, én voltam az első, akit behajtottak. 1960-ban egy vasárnap reggel vitték be az embereket. Én voltam az első. A délelőtt folyamán nyolcszor bevittek. A legvégén már úgy, hogy két embert küldtek értem. A vállukon fegyver. Nem írod alá? Nem! írd alá, te piszkos kulák. Elmondtak mindennek. 12-re meggyőztek.

A kérdésre, hogy a puszta szóval-e, vagy bántalmazták is, sokáig vonakodik a válasszal. S aztán némi csend után csak ennyit tesz hozzá: az asztal is föl volt borulva. Hogy mi zajlott le pontosan agitátorok és őközötte, már rejtve marad. Legvégül kinn az utcán — mert elkísér a következő sarokig — búcsúzóul megszorítja a kezem: volna mit mesélni még, csakhogy... És lenyeli megint a mondat végét. A belőle máig ki nem tisztuló félelem miatt? Talán más egyébért is. Miközben a lefolyt időt újraéli, amíg magáról beszél, egyszerre egy sóhajtással kibukik belőle:

Nehéz dolog ez, ennyi év után visszaemlékezni. Nem is jó. Tessék elhinni, nem jó visszaemlékezni. Az embernek rögtön fólfut az agyába a vér. Hogy mért köllött en64