Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 4. szám - Fried István: A dalra lelő és elnémuló ifjú Petőfi

töprengés, amely szinte kizárólag az Anya körül forog, ez teszi lehetővé az alámerülést a múltba, az idő (a valóságos idő) megszűnését, és ezáltal a belső utazást, nem lévén tekintettel kronológiai esetlegességekre. Jóllehet a tudatos, rendszert és sorrendet tételező gondolkodás követeli a maga helyét (Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki?... S jutott eszembe szám tálán Szebbnél-szebb gondolat), ez a fajta szabályosság, sorrendbe tagoltság, rendszeresség hamar szétbomlik, följebbi idézetünk második tagja már nem a tudatos néven nevezés, a kidolgozott és felépített szólás módját reprezentálja, hanem az egymást kergető gondolatok kellemes zavarát; a múlt üzenetétől-emlékétől áthatott képzetek keresik megnyugtató nyelvi megfelelőjüket. Itt merül fel ismét az időtényező, amely a korábban mondottakkal ellentétben elválik a tértényezőtől. Hiszen az első versszakban gondolat és utazás együtt ad egészet, a gondolat az utazás során, az utazás által jelenhet meg, míg az utazás időbeliségét a gondolkodás tanúsítja. A harmadik szakaszban — éppen azért, mivel a gondolat fegyelmezettsége lazulni tetszik, a számtalan gondolat között immár aligha lehet teljes rendet tartani — a térbeliség (ti. a szekér haladása) és az időbeliség (Míg állni látszék az idő) nem párhuzamosan, hanem nyelvileg is látványosan szétválik: a szekér halad (a kronológia szempontja; ennek révén rövidülhet a távolság), az idő állni látszék, a tudat nem érzékeli az időt, ámbár az idő is halad előre a történés során.

Az időbeliséggel azonban más vonatkozásban is számolnunk kell.

Ott vetődik föl talán a legnagyobb nyomatékkai az idő meghatározásának, illetőleg meghatározhatatlanságának kérdése, ahol egy versszakon belül váltakoznak a különféle igeidők, jelezvén a történés realitását, illetőleg a történet és a vágykép összekapcsolódását. Az első strófában múlt idő és jövő idő adja át egymásnak a helyét, a második szakaszban a jövő, a jelen és a múlt jelöli ki a gondolat, az emlék elhelyezhetőségét az emberéletben. A harmadik szakaszban a múlt és a jelen szegül egymással szembe, míg az utolsó versszak múlt ideje erősen kétségessé teszi a versmondó, a lírai hős pozícióját, hogy ti. egy megtörtént esemény utólagos rögzítését hangsúlyozza-e a költemény, vagy pedig a történéssel-történettel való egyidejűség illúzióját akarja-e kelteni. Az irodalomtörténeti adat (Dunavecse, 1844. áprilisa) az első lehetőséget erősíti; azonban az igeidők váltogatása elbizonytalanít, a nyilvánvalóan emlékképekként felidéződő verssorok is élővé válnak-válhatnak, míg az elbeszélő elem benyomulása a versbe eleve a grammatikai múltba utasítja a történést. Ugyanakkor a történetbe emelkedés a grammatikai múlttal dacolva tartja a líra időtlenségében a megszólalástól az elnémulás felé nyomuló gondolatot. Minél közelebb jut az utazó az Anyához, annál kevesebb az esélye a megszólalásnak, a néven nevezésnek. A második szakaszra körvonalazódni kezd a köszöntés tartalma: kedvesként és szépként minősülhet, csak az illő szókinccsel kell most már a mindinkább formálódó gondolathoz alkalmazkodni. Ilyenkor ugyanis kedves és szép mondatok szoktak elhangozni. A harmadik szakaszban következő hátralépés akár dramaturgiai funkcióval (is) rendelkezhetne, a kibontakozást egy rövid időre megakasztó tényezőként tarthatnék számon, ha az utolsó szakasz nem mutatná egyértelműen a megszólítás, a néven nevezés lehetettlenségét, a gondolat nem tud igévé lenni, a némaság beszédesebb, mint a megszólalás, a költő szótlanul csüng anyja ajkán, minthogy múlt, jelen, jövő, mind-mind olyannyira az ilyenkor szokásos megszólalást sürgette — s így a kudarc szinte előkészült a nagy készülődésben. De vajon valóban kudarc-e az elnémulás? A hosszas előkészület hiábavaló volt-e?

Ismételjük meg az utazás célját! Visszatérés az Anyához, amely (vágy)képben élt — a vers elején. Az Anyához való visszatérés egyben a köszöntésre lelés lehetőségével kecsegtet, a megfogalmazás eshetőségét ígéri. Továbbá: az utazás nemcsak valóságos tereken történik, hanem visszafelé is az időben, a gyermekkorba, az ártatlan33