Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Fried István: A dalra lelő és elnémuló ifjú Petőfi
Fried István A dalra lelő és elnémuló ifjú Petőfi P JL ápa, 1842. áprilisa: a megírás helye és ideje, a vers címe pedig: Két vándor. A viszonylag kevesebbet emlegetett és inkább a zsengék közé sorolható költemény példásan mutatja a valóban jelentős költővé váló Petőfi Sándor arányérzékét (amely a szerkesztésben mutatkozik meg: hegy, átvezetés, a sík róna terei), mutatja továbbá a tizenkilencedik esztendejét alig túllépett poéta alapélményét, táj és nyelv(iség), elnémulás és megszólalás külső tényezőktől meghatározott összefüggéseit. Csakhogy teljes bizonyossággal arról van-e szó, hogy a szó formálódása és kimondása külső tényezőktől függ? S vajon arról-e, hogy a táj beszéde lényegileg különbözik a költői beszédtől? Hiszen a táj is énekel, ha otthon; legalább is táji megéneklőjének otthona, és az ifjú is énekel, ha otthonába ér. Itt az ideje a vers egymásnak felelő szakaszait idéznünk: S az ifjú ajkain Míg néma csend honol, Az illanó vízár Víg hangokat danol (...) Az elnémult patak Honát vesztette el; A dalra kelt fiú Ismét honára lel. Csend — víg hangok; elnémúl/t patak/ — dalra kelt fiú; — az ellentétpárok másként is csoportosíthatók: hegy — róna, fenn — lenn, költészet — hallgatás. Az ellentétpárok egymás szinonimáiként jelennek meg, így több irányba terjed innen a következtetés. A Petőfi-kutatás (vagy általában a tárgy- vagy motívumtörténeti vizsgálódás) a későbbi, általánosan ismert, jellegzetesként minősített Petőfi-verse- ket mutatja föl, a Kárpátok és az Alföld világát egymással szembeállító, velük különféle érzelmi viszonyt kialakító, érték-meghatározottságot sugalló költő-portréról elmélkedik — teljes joggal, jóllehet a Két vándorban körvonalazott motívumhoz „pusztán” a honra lelésé párosítható, de nem a megszólalásé. A „másik elemzési” szempont lehet(ne) az egykorú (a német irodalomban a „Lied” műfajába sorolható, a leginkább talán Heine által a külföldi irodalmakban ismertté vált) műfaji szemlélet, amely szintén többnyire joggal regisztrálhatja irodalom és zene összefüggéseit; miként késztette a német zenei romantika nagyjait a Lied népszerűsége egy részben irodalmi, részben zenei műfaj egymástól elváló jellegzetességeinek egybefogására: azaz miként lesz a szöveg zeneivé, és megfordítva, miként lesz (lehet) a dalban a szöveg egyenrangú (dramatikus előadást igénylő!) a zenével. Petőfi Sándornak a korszerűség iránt minduntalan tapasztalható érzékét dicséri, hogy a Két vándor szövegélménye mellé a szöveg által létrehozott zenei élmény (dal!) párosul, mint szövegnek és éneknek együtt költészetté, honra találássá váló gondolata. Talán nem kizárólag a korszak nyelvi szokását érzékelteti a költemény, amikor a vers helyébe az ének kerül, a versmondás helyébe az éneklés, mint a költői művészetet jelző fordulat. 29
