Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - A hely szelleme - Villányi László: A szellem helye
éve csendesebb volt Partizán Bandi, aki gyakorta vágódott hanyatt a Lordok Háza nevezetű önkiszolgáló — most Pizza Hot — előtt.) Eltűnt viszont a meke- gő öregúr, aki szüntelenül kiabálta: „Dombóvár, végállomás”. És eltűnt a júliusi kánikulában is télikabátot viselő férfi. A Baross úton mindig találkozhat valakivel az ember. Egészen fontos dolgokat is meg lehetne beszélni, mint például az irodalom, de hát játszik a válogatott, lendül egy láb, kiemelkedik egy haj, cselez egy fenék, indít egy szem, rez- dül a blúz. A Baross útról lehet fél órára megszökni a Rába szigetére, gesztenyét szedni, járni az avarban, a hóban, nézni a hattyúk röptét, a vadkacsák fejének különös zöldjét. A Baross útról indul moziba az ember. A várakozás izgalmával, ami vonatkozhat a filmre is (jó elhelyezkedni a szokott széken), de vonatkozhat a kétségre is. Mert nem amerikai filmek esetén gyakorta elmarad a vetítés, kellő számú néző hiányában. A Baross úton hazafelé tartva (főként éjszaka) döbben rá az ember, kitérve a szél hordta szemét elől, hogy milyen ocsmányak a kirakatok, rondák a feliratok. Ahol Bözsi néni könyvessátra volt, s ahol holtan esett össze (ott feküdt azzal a fényes, fekete anyaggal letakarva), most pornóújságokat árulnak. A Baross úton néhány éve még könyvesboltokban is böngészhetett az ember. Mára csak egy maradt. Jó könyvekből kisebb választékkal, mint amilyen Bözsi néninél volt. És Bözsi néni bizonyára kitette volna, ráadásul a fő helyre, a Győrben született Tűz Tamás posztumusz kötetét. * Budapest. Ahol gyakorta megfájdul a fejem. Ahol burjánzik az irodalom, meg az irodalmi élet, nyílnak a pletykák, tekerednek az információk, csavarodnak az elméletek. Ahol a haverok pajzsra emelik egymást, s pajzsra tolonganak az önkéntesek. Ahol most éppen a cinizmus a divat. Igen, újra és újra elmegyek Pestre. Mert láthat az ember ezt-azt. Mert az írók Boltjában kirakatba kerül a Műhely. Mert jó beszélgetni barátimmal. Mert néhány ember a művekre is figyel. * Néhány hete a színház előtt megállított egy középkorú hölgy, hogy lépéseimről látja: győri vagyok, ráadásul rokonszenves, az ő nemzetközi cégének rám lenne szüksége. íme, városunk fellendülésének újabb bizonyítéka — gondoltam-, személyesen invitál a tőke. Eszembe jutott Koppány, akinek vérző negyedrészét Győrbe küldte István király. A végén még újra fontos hely lesz városom. * Ha nem lennének barátaim a városban élő — hál* Isten tehetséges — költők, festők, grafikusok, zenészek, tanárok közül jó néhányan, ha nem mutatnák meg új verseiket, ha nem járnék kiállításaikra, koncertjeikre, iskoláikba, eszembe se jutott volna, hogy a Műhelyt szerkesszem. Mert egy folyóirat nem lehet idegen test. Nekem hiányozna a kölcsönös inspiráció. Mint ahogy hiányoznának a diákokkal való beszélgetések, akik néhány lelkes tanár vagy a „véletlen” segítségével rátalálnak a Műhelyre, s rájönnek, 13
