Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Pintér Lajos: Kormos-evidenciák (Egy boldog nap szomorú leírása)
Pintér Lajos Kormos-evidenciák (Egy boldog nap szomorú leírása) J- 977 tavaszán a Ferencváros 4. helyen állt a magyar futball-bajnokságban. Vezetett az Újpesti Dózsa. Második helyen állt a Vasas. Harmadik volt a Honvéd. A Fradit követő ötödik a szombathelyi Haladás. Nem fejből tudom, nem emlékezetből: föllapoztam egy akkori újságot, onnan írom mindezt, s onnan írom a Fradi akkori összeállítását is, eképpen: Dombai—Martos, Bálint, Vépi, Megyesi — Nyilasi, Ebedli, Mucha — Pusztai, Vad, Magyar. Nem fejből tudom, emlékezetből ezt csak Kormos Pista tudná, Kormos vagy esetleg Kálnoky Laci bácsi, kik sportban és irodalomban egyaránt tudósok. 1977 októberében halt meg Kormos István, s valamikor az év tavaszán töltöttünk együtt szinte egy teljes napot, egy fociszerdát; ennek a napnak a széttört tükörcserepeit próbálom óvatosan összeilleszteni, hiszen ez volt utolsó találkozásunk. Délelőtt bementem hozzá a Móra Kiadóba; 1977 tavaszán, amikor még íróké és újságíróké volt a New York Palota s a New York Kávéház. A Magyar Nemzet, a Szépirodalmi, az Új írás, a Móra egy épületben. A viliódzó világváros szívében. Álmodjátok magatokat vissza, barátaim, tizennyolc, húszéves pályakezdőkké, s idézzétek föl: kicsit megilletődötten léptetek be az épület kapuján, még tán az ódon, nagy zökkenőkkel induló liftet sem mertétek használni. Gyalog lépdeltünk emeletről emeletre. Valaki a közelmúltban, visszaemlékezésében már leírta a Móra Kiadó „előcsarnokát”: barátságtalan és hideg, tán stílustalan és minden ízlést nélkülöző helyiségként írta le. Lehet, hogy ormótlan és formátlan volt tényleg az az előtér: lehet, hogy poros, huzatos. A bejárattól balra finom süppedős fotelek vagy csak hivatali ócska kis székek? — én már nem emlékszem. De arra emlékszem, hogy számomra az irodalom egyik legszebb terme ez. Ott ismertem meg — mondhatni egy kicsike túlzással — a magyar irodalmat. Munkanapjain — dolgozószobájából kiszabadulva — ott az előcsarnokban, ott ült Kormos, s mikor Kálnoky, mikor Jékely, mikor Weöres, mikor Vas István. Ki személyében, ki eszmélkedő szavainkban. Ott ismerkedtem meg nemzedékem társaival is. Tréfásan valaki „Kormos-istállónak” nevezte ezt a csapatot, akiknek kötetét, első könyvét Kormos az évek során kiadta. Hosszú ez a névsor: Veress Miklós és Döb- rentei, Kiss Anna és Kiss Benedek, Nagy Gáspár és Szöllősi, Kántor Péter és Pin- czési Jutka, s így tovább. S jöttek azok, akik más kiadónál indultak, de a szívük idehúzott, emlékszem, Utassy Jóska is hozta a Kormosnak dedikált versét, s jött Baka Pista is Szegedről, Bari Karcsi Bükkaranyosról. A mi szűkebb, 1975-ös nemzedékünk is itt szerveződött: a hetvenes évek elején voltunk húsz-huszonöt évesek, akkor kezdtünk folyóiratokban publikálni, s hetvenöt táján jelent meg első kötetünk. Olyan időben, amikor a hivatal közönye azt su66
