Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3. szám - Illyés Gyula: Dőlt vitorla (Domokos Mátyás sorozata)

Egy macska nem nyivákol, egy kígyó sem neszez: néma halálom így lesz örökre zengzetes.

Visszatér majd a hűség, szaglász, síromra ül s üvölt az üres égre etethetetlenül.

Ezután a kiadó igazgatója elővett egy cédulát, amelyen a két munkatárs kiha- gyási javaslatait összesítette. Az éber munkatársak nem kívántak sokat, csupán az anyag egyharmadát, mintegy negyven verset akartak kihagyatni, köztük olyan antológia-darabokká vált verseket is, mint az Oda a törvényhozóhoz (amelyet egyébként Király István már az Új versek anyagából kiakolbólított), vagy az Örök művek világa és az Orsók ürügyén. Címeik mellé (őrzöm a cédulát!) a diósgyőri villanyszerelőből lett, jóhiszemű munkáskáder-igazgató odaírta: „gyönyörű! megőrültek!”, és: „gyönyörű! őrület!”. —Folyt persze az allegóriavadászat is, és a ravasz illyési képes beszéd iskolapéldájaként lobogtatták a Daltalan táj című verset is, amellyel kapcsolatban az igazgató megjegyzése az volt a cédulán, hogy: „lehetne allegória, de nem hiszem, hogy az”. Es hát: „Freud öröme” lehetne, hogy a Meggyfa című versbe mit láthattak bele!

Meggyfa

Mint az arc, ha torkuk fojtják, vér futja el már a meggy fát, válik azonmód pirosra, fulladozik az egész fa.

Elképzelem azt a torkot, amely tűri ezt a dolgot s azt a markot, mely kegyetlen jár az őszi szöllőskertben.

Völgyből jövök, meg-megállok, elnézem a gyilkosságot.

Megyek tovább, föl a hegynek, mint aki megmenekedhet.

Itt is, ott is, egyre több van, piros fa a hegyoldalban.

Fura vigasz, szörnyű álom., de gyönyörűnek találom.

Groteszk mozzanata volt ennek a különben komor hangú értekezletnek, hogy az egyik munkatárs, aki nem sokkal később egy folyóirat szerkesztőségével cserélte föl a kiadót, Illés Endre egyre határozottabb és egyre ingerültebb felszólítása ellenére sem volt hajlandó elárulni, hogy őt, személy szerint mely versek aggasztják az anyagban, csupán azt hajtogatta rendíthetetlen nyugalommal, hogy neki, szá59