Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Hatvani Dániel: Hátrálás kora (vers)
Hatvani Dániel Hátrálás kora Vihar jön, bokrokat és fát tép. Visszavonulok, egyre hátrébb — gondolatnál nem több a játék. Póruljáriakból egy, ha voltam, megadtam magam minden sorsban... Elfoghattok élve vagy holtan. Szendergő vágyam hálja ágyam. Krajcáros álmaim prédáltam e szerelemtelen világban. Mert annyiszor hozták a hajnalt, melyből a megváltás kipattant... Minek tudni a tudhatatlant? Lelkem ordasként tépik már csak, ha egyáltalán voltak társak... kiáltanék, de mit kiáltsak? Mit megiszok, csak dőre lőre. Hátra nézek már s nem előre... Nincs gondom családra, se nőre. Nézek a vihartépte fákra, virágjukat vijjogva rágja a briganti férgek brigádja. Isten, ha vagy, hát légy kegyetlen! Dideregve hadd merítkezzem a nem érdemelt kegyelemben. Lepi szemem dérlepte árnyék: mint űzött állat, kúsznék, másznék egyre hátrébb és egyre hátrébb.
