Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Németh István: Üllő és kohó (leltár egy volt kovácsműhelyben)
vastag szalmájú búza, egy kettétörött tarhonyareszelő, egy HUMOVIT föliratú műanyagzacskó. Végül itt látható az ajtó mellett, a kovácsműhely földjén a ház egyetlen girhes, göthös macskájának az étkezőasztala. Ez az asztal egy földre terített MAGYAR SZÓ-oldal, tálként ráhelyezve egy fölnyitott MITROS-sonkásdoboz konzerv, tányérként pedig egy fodros szélű, zöldzománcos virágcserépalj. Szemlélődésünk pillanatában mind a kettő tisztára nyalva. Körüljárva a falakat, a falak mentét, hiábavaló munkánk vége felé közeledünk. Már csak A MŰHELY KÖZÉPSŐ RÉSZE marad, jóllehet tarkaságánál fogva átláthatatlanabb, mint az előző részek voltak. Leginkább egy hatalmas faluszéli szeméttelepre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt minden kacat a helyére van rakva, tehát valamiféle rend uralkodik a lim-lomok elképesztő tömkelegében. A műhely közepére állított tragacs alig látszik ki a rajta és mellette fölhalmozott kartondobozoktól. KISELJAK, Novi Sad; AGROCOOP, FARMACOOP, Növi Sad; FRANC élelmiszergyár, Zágreb; CARNEX húsgyár Titov Vrbas; JAFFA narancsdoboz, Izrael; BARCAFFE csokoládégyár Subotica; JOGOPORCE- LAN, Titov Veles; TUTUVSKI KOMBINAT, Prilep; ZECEVO csokoládégyár Slavonska Pozega; RUDI CAJAVEC tévégyár Banja Luka. Itt már csak ezek az üres kartondobozok képviselik azt a képződményt, amelyet néhány évvel ezelőtt Jugoszláviának neveztek. De itt rejtőzködik Európa is, Európa hulladéka különböző konzervdobozok, kartondobozok, margarinos műanyag tégelyek képében. Ezeknek a dobozoknak, bádogoknak a tartalmát természetesen nem itt ürítették ki és fogyasztották el, már üresen kerültek ide valamelyik falusi bolt elől, hogy itt elraktározzanak bennük kacsatollat, papírhulladékot, különböző virágmagokat, babhéjat, s mindazt, amit az özvegy sajnált szemétre dobni. Itt található tehát egy volt ország és Európa hulladéka, egy fantasztikus AMBA- LAG-gyűjtemény, az, amit a szegények oly boldogan cipelnek haza a boltok e- lől. (Napjainkban a szegényeket még ettől az örömüktől is megfosztották: vidékünkön a boltok teljesen kiürültek, üres dobozok sincsenek többé. Egy gyerekhang szólal meg bennünk az idők mélyéből: Fűzi bácsi, van üres doboza?) A műhely ezen részének szinte minden talpalatnyi része be van töltve, a limlom között a cérnavékony „közlekedési utak”, a keskeny ösvények úgy hálózzák be a teret, mint a térképeket a folyók. Ahol maradt tenyérnyi hely, oda maréknyi száraz gallyat rejtett el a műhely jelenlegi tulajdonosa. Ezer ilyen gallycsomó fedezhető fel a volt műhelyben, a bizonytalan jövőtől, a hideg téltől való állandó rettegés, az örökös létbizonytalanságban élő ember megrendítő igyekezete ez a túlélésre. Meg a régi szegénység egyfajta ősi törvényének a tisztelete: nem eldobni, hanem megőrizni mindazt, bármily csekélységről, akár egy rozsdás, görbe szegről légyen is szó, ami még valamire felhasználható! Búcsúzóul még egyszer körbejártatjuk a tekintetünket a fölleltárazott volt kovácsműhelyben. Enyhén füstös fehér falak, a magas mennyezetről foltokban lehullott vakolat, s a megindult falak itt-ott ujjnyi repedéseket hagytak maguk után. Nemcsak a falak, talán az egész műhely kísérletet tett több csillagtalan 21
