Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Nagy Gáspár: Fölös ébrenlétem; Mert semmit nem felejtesz (versek)
vacogni a nyárban, lehet — több okból is — csak önmagámtól félek; micsoda évek voltak, s nem haltam ki: élek! + Nem írok rövidet, nem írok hosszút, nem írok örömet, nem írok bút — ha itt élek e fagyos intermundiában, nem visz rá a lélek, hogy nem írok! + Valahol valakik kalapálják az egyedüli értéket, s e mértékadó adó-vevők nem ismernek mértéket! + Tartani sötétben is fölös ébrenlétet, pedig aludni kéne — csak gyerekként! — úgy mint régen! Mert semmit nem felejtesz Novemberi hóesés leánya, anyám nevenapján úgy esett, hogy veszélyes játszmába kezdtünk, és a hó is esni kezdett, hogy akkor rögtön-e vagy csak lassacskán, már nem érdekes ki-kibe, egyikünk jobban a másikunkba1? Te ezt is tudod, mert semmit nem felejtesz, pedig én bajlódom holmi följegyzésekkel, közben fásultam, megöregedtem, de Te makacsul az vagy, aki voltál: akárhányszor csak akarod mindig megtörténik a hóesés előtti vágyakozás, aztán nyomában a novembertől márciusig, s ha Te úgy gondolod nyáron is kicsikarod az angyalok tollát, hogy ez a koszos város fehérben ragyogjon,
