Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - „A zenetörténetírás végső soron szeretet kérdése is...” (László Ferenc kolozsvári zenekutató válaszol Ittzés Mihály kérdéseire)

Szenik Ilona áldozatkészségének hála, a kevesek érdekében, akik látogatásra érdemesítették őket.

Vannak persze „megvalósításaink” is. Segesváron, Kézdivásárhelyen, Sepsi- szentgyörgyön többé-kevésbé folyamatos a hangversenyévadunk, amin évi tíz-tíz szóló- vagy kamaraest értendő; Márkos Albert, a helyi filharmónia hangverseny- mestere szervezi őket. Ezen az őszön indul be székelyudvarhelyi zeneévadunk. Egy-egy Kolozsvárt tartott zenetudományos értekezletünk, szerzői estünk bár szűkkörű, de jó visszhangot keltett. Népszerű a zeneóvodánk és a reneszánsz zenéjét és táncait éltető Amarilis együttesünk; mindkettőt László Bakk Anikó vezeti. Szép számmal látogatják Filip Ignác furulyatanfolymát. Szeghö Péter vezette újzenei együttesünk három kitűnő hangversenyt adott. A Heltai Gáspár Kft.-vel együttműködve rövidesen megnyílik nyilvános zenei könyvtárunk, folyamatban egy közös hangversenyrendezői iroda megteremtése is. Már adtunk ki kórusgyűjteményt — a Kalotaszeg folyóirattal karöltve - melynek mesterpéldánya a mi számítógépes kottagrafikai műhelyünkben készült. Együttműködünk a Bolyai Társasággal, romániai magyar fiatalok magyarországi taníttatása terén. Küldtünk ki arra érdemeseket a kecskeméti Kodály Intézet tanfolyamaira. Amúgy általában elmondható, hogy sokan szeretnének velünk együtt dolgozni, rajtunk segíteni. Sikertelenségeink legnagyobbrészt a magunk hibáiból adódnak. Am amíg nem lesz székhelyünk és egy fizetett alkalmazottunk, aligha is fogunk tudni „megjavulni”.

[I. MJ - Vannak-e az erdélyi (romániai) magyar és román zenetudománynak közös munkaterületei?

[L. F.] - Vannak. Ebben a vonatkozásban is legelsőbben népzenekutatóinkat kell dicsérnem: Almási Istvánt, aki egy példás eredményességgel működő román folklórintézet tökéletesen beilleszkedett, köztisztelt főkutatójaként végzi roppant jelentős, az erdélyi magyar népzene és népzenekutatás-történet irodalmát gazdagító tudományos tevékenységét, és Szenik Ilonát, aki a román népzene kutatásában és előadásában éppoly otthonos, mint a magyaréban, eladdig, hogy román folklorisztikai tárgyú doktori értekezéseket is irányít. Benkő András is sokat tett a románokkal és a honi németekkel közös zenei múlt feltárásáért.

Mindazáltal: az eredmények a feladatokhoz képest majdhogynem csak jelzésér- tékűek. Abban a folklórintézetben legalább három-négy további magyar kutatónak kellene dolgoznia. És az erdélyi zenetörténeti kutatásnak is kellene, hogy legyen egy akadémiai kutatóintézete. (1950 körül volt egy ideig, de nem látom nyomát a szakirodalomban. Mintha csakis fizetésüket fölvenni jártak volna oda a kutatók és a főkutatók.) Megjegyzem, az erdélyi román zenetörténetírás is csehül áll. Igencsak elmagányosodott a hetvenöthöz közelítő Romeo Ghircoiasiu. Utána már csak Elene Sorban következik, aki, mint említettem, a gregoriánkutatásra szakosodott. Helyeslendő döntés volt ez részéről, mert így bár egy kutatási feladatkörre van alkalmas szakemberünk. De a többiekre — nincs.

Meggyőződésem szerint vannak az erdélyi zenetörténetnek olyan problémái, amelyeket sem budapesti, sem bukaresti rálátás alapján nem lehet kielégítően áttekinteni. Nemcsak arról van szó, hogy aki erdélyi zenetörténetet akar írni, annak, ha román, magyarul is, ha magyar, románul is kell tudnia, és egyikük sem nélkülözheti a német nyelv ismeretét, sőt latinul is kell értenie. A tisztes pártatlanság, a kölcsönös együttérzés is feltétele az eredményességnek. Meg kell haladni azt a mentalitást és gyakorlatot, hogy amikor erdélyi zenetörténetet írunk, a magyar a magyar, a román a román álláspontot védelmezi, a német pedig legszívesebben csak a magáéval foglalkoznék! Aki képtelen erre, ne itt zenetörténész- kedjék, vagy szorítkozzék csak forráskutatásra. Ott is van tennivaló bőven! Hoz74