Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - „A zenetörténetírás végső soron szeretet kérdése is...” (László Ferenc kolozsvári zenekutató válaszol Ittzés Mihály kérdéseire)
„A zenetörténetírás végső soron szeretet kérdése is...” László Ferenc kolozsvári zenekutató válaszol Ittzés Mihály kérdéseire ászló Ferencet először szellemes, okos, eminens tudásra valló írásaiból ismertem meg a hetvenes években, mint a mai erdélyi zeneélet krónikását és a múlt kutatóját. Azután néhány szakmai ügyben váltott levél révén mélyült el az ismeretség, mígnem személyes találkozások, baráti beszélgetések tárták fel előttem személyes és egyben történeti indíttatású transzilvanizmusát. Az itt következő, a kézirat tanúsága szerint 1993. szeptember 28-án kelt válaszaiból is ez a szellemiség sugárzik. De mielőtt az írásbeli beszélgetés szövege következnék, hadd idézzem fel azt az alkalmat, amely ezen írást és párdarabját, a Terényi Ede zeneszerzővel készült interjút is életre hívta (amint azt a közelmúltban a Forrás hasábjain közreadott szöveg bizonyítja). Sőt, egy kicsit messzebbre is el kell kalandoznom. íme: László Ferenc pályáját fuvolistaként kezdte, ez jogosította fel, hogy megpályázza a bukaresti Zeneakadémia fafúvós kamarazene-tanári állását, amelyet vagy húsz évig töltött be. Azt a heti utazással járó munkakört a nagy változások után váltotta fel a lakhelyén, Kolozsvárott levő G. Dima Zeneművészeti Főiskola kamarazene tanszékével. 1993. márciusában a debreceni Bárdos Szimpózium adott alkalmat arra, hogy László tanár úrral is hosszúnak ígérkező beszélgetésbe kezdjünk. Ezt az élőszóban éppen csak megkezdett eszmecserét is írásban folytattuk, akárcsak Terényi professzorral. (Köszönet mindkettejüknek azért, hogy a formába öntés több figyelmet igénylő munkáját is vállalták!) László Ferenc a debreceni szakmai találkozón Bartók dalköltészetéről tartott igen alapos, tudományos apparátussal, és debreceni közreműködők: Fogéi Fanny énekes növendék és Böszörményi Judit tanárnő jóvoltából, értékes élőzenei bemutatóval hitelesített, s persze kutatói intuícióval átlelkesített nagysikerű előadást. Felfedezés- számba mentek Bartók kevéssé ismert, részben kiadatlan ifjúkori, még romantikus stílusú, olykor német szövegükkel is a Lied műfajára utaló, magánéleti ihletésű dalai. Azt mondhatnánk, élőben hallottunk egy igen alapos műhelytanulmányt az interjúban is említett Bartók-összkiadás egyik készülő kötetéhez. Mintegy mellékesen, hozzászólásként László Ferenc adatokkal támasztotta alá, hogy a színvonalas erdélyi szakzenészképzés kétszáz éves múltra tekinthet vissza. Fő kezdeményezője Ruzitska György volt a reformkorban. Az 1810-es években alapított zeneiskolák elsősorban a német ajkú polgárság körében voltak népszerűek, de később elmagyarosodtak, így az 1819-től működő kolozsvári intézmény is. Az ottani képzés arra is képes volt, hogy a világra szóló csodagyereknek, Carl Filsnek is megadja a tehetsége kibontakozásához szükséges alapképzést (sajnos a mozarti tehetséget kora ifjúságában elragadta a halál). Erdély az állandó bevándorlás révén is többféle kultúra sajátos gyűjtőmedencéje lett. 1920 jelen69
