Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Déry Tibor: G. A. úr X.-ben (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Réz Pál)

azé a novellásköteté is, amely Szerelem címmel ezt a kiadást megelőzte. Dehát ezekhez a könyvekhez lényeg szerint, s az íróval való barátsága alapján Réz Pálnak legalább olyan köze - és joga — volt, mint nekem; s ő, Déry letartóztatása után Böbével, Déry feleségével is állandó kapcsolatot tartott. Ezért indokoltan kérdezhetem őt azokról az időkről: mit tud a letartóztatás körülményeiről? Hogy ment végbe? Hogy élte át Böbe és hogy élték át Déry barátai?

RÉZ PÁL: — 56 legvégén, 57 elején már a levegőben volt, hogy Tibornak baja történhet, letartóztathatják, nemcsak a forradalom alatti tevékenysége miatt, hanem azért is, mert az írószövetség képviseletében - ahogy később mondták — „sztrájkra uszított”, részt vett a budapesti Munkástanács ülésén, amely akkor a Beszkárt székházában ülésezett.

DM.: - Tagja volt a magyar értelmiségiek tanácsának is! Ennek a testületnek Kodály Zoltán volt az elnöke, főtitkára: Markos György, és érdemes talán felidézni, kik voltak a tagjai? Bessenyei Ferenc, Déry Tibor, Fekete Ferenc, Gillemot László, Keresztury Dezső, Major Máté, Nagy Tamás, Nizsalovszky Endre és Pais Dezső professzor urunk.

RP.: - Furcsa névsor, vannak benne reformkommunisták, polgárok, a legkülönbözőbb emberek. — No de: áprilisban fölhívott egyszer Tibor, és azt mondta, hogy most már elege van a politikából, menjünk el hozzá kártyázni. Meg is beszéltük. — Ha nem félsz attól, hogy a ház előtt három autó áll, és figyelnek engem, akkor gyere! — Nem félek, válaszoltam, mert ha a ház előtt állnak, az engem nem zavar.

— Hajói emlékszem, Abody és Czibor János volt a másik két partner, akiket meghívott, pókerezni. Délután kimentem: akkor ő még fönt lakott a Krecsányi utcában. Néztem persze, hogy követnek-e, meg az autókat, de nem volt autó a ház előtt. Megnyugodtam, hogy visszarendelték őket. Elsőnek érkeztem, Böbe fogadott, a felesége, aki nagyon vidáman, hisztérikus vidámsággal azt mondta, hogy hát hiábajött! — Miért hiába? - Mert elvitték Tibort. — Én azt hittem, hogy hülyéskedik, Tibor elbújt a fürdőszobába, ez egy szürrealista vicc, ami nagyon belefért a mi játékainkba. De megjött utána Abody, őrá biztosan emlékszem, s majdnem biztosan Czibor János, és Böbe nekik is ezt mondta. Mondtuk, hogy jó, üljünk le, kérünk egy kávét, aztán majd elkezdjük a játékot. A többiek ugyanúgy fogták föl a helyzetet, mint én, de aztán egy negyedóráig nem jött be Tibor, akkor már idegeskedni kezdtünk, mert rájöttünk, hogy igaz, amit Böbe mondott. Elmondta, hogy elég hosszú házkutatás volt, sokmindent elvittek, hiszen tele volt papírokkal a lakás, kéziratokkal, naplókkal, noteszekkel, amiket — a jórészüket — elvittek. Azután Abodyék elmentek, engem még ottmarasztalt, s elmondta, hogy néhány kézirat meg notesz megmaradt, azokat ő a sparheltbe dugta el. A forradalom alatti naplójegyzetei voltak ezek Tibornak. Ma már biztos nem jönnek vissza, de lehet, hogy néhány nap múlva megint idejönnek, ezért arra kér, hogy ezeket vigyem el most. Nem vagyok túlságosan bátor ember, nem örültem a feladatnak, mert azt gondoltam, hogy az utcán lekapcsolhatnak, megnézhetnek. De azért vállaltam. Hazamenet nem történt semmi. De nem mertem otthon tartani az írásokat, arra gondoltam, hogy nálam is lehet házkutatás (bár ez nem volt valószínű), és odaadtam az egészet egy vegyész barátomnak, Kucsmán Árpádnak, aki abszolút apolitikus ember, és ő kivitte ezeket a papírokat Rákoscsabára, valamilyen - szintén apolitikus

— rokonaihoz, s ott át is vészelték ezt az időt, amíg Tibor kijött a börtönből és visszaadhattuk a paksamétát: most a Petőfi Múzeumban van, gondolom. Nem olyan nagyon érdekes írások egyébként, dehát nevek voltak benne, bölcsebb volt eldugni őket, mint hogy a Hatóságnak a kezébe kerüljenek.

DM.: — 1957 áprilisáról beszélsz már; megemlítek ezzel kapcsolatban egy érdekes dolgot. Most jelent meg egy könyv, amelyet a politikatörténeti intézet adott ki,

56