Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Fehér Ferenc: Fazekasok
vót a neve. De ű is csak öregbéres vét ottan, mert a gazdáék odavótak a világháborúba. Azok katonák vótak, magos rangú tisztek. Itt, ahun szógátam, annak nem vet több, csak tíz hód szőlleje. Kamenicán. Nem is tudom kimondani. No hát akkó, mikó ementem, jó dógom lett. Nagyon jó dógom vót. Elég az szóvá, ecce egy cserépkájhát raktak át a kamenicai gazdáná. Persze, hogy ott sürgölődtem én is, hiszen Irigrül hoztam én ijen tudományocskát. A mester, aki Újvidékrű gyütt át, Píléger Mátyás kájhásmester vót. Bátor ucca ötvenkettő alatt lakott. Megrakom én ezt magam is, ezt a kájhát, mondom neki. Ugyan ne beszélj má, te gyerek. De meg bizony én. Én ezt tanútam, mondom. Kiné? Radosevics Bélá- ná. Irigen? Ott. No, megnézettengem jó, aztán azt mondta, hogy látogassak el hozzájuk. Bátor ucca ötvenkettő. Úgy is vót. Odakerűtem. Mondom, hogy tunnék én fo- szabadúni? Tizennyócadikbajártam. Hát aszongya, van pénzed? Mondom, van. Mer nagyon spórolós gyerek vótam, tuggya. Nekem mindég vót pénzem, de itt vót e! a nyakamba. Acskóba. Bizony. De azt senki nem tudta. Hát a mester megmonta, hogy mennyijé. Három hónap alatt íőszabadútam. Tizennyóc éves vótam. Szegíny Atyim bácsi, ű még aszitte, hogy kitanulok majd mészárosnak. De én sajnátam a báránt, mikó levágták. Én gyönge szívű vagyok. Nem bírtam. Na, elég az szóvá, hogy ezer, vagy tízezer koronám vót. Odaattam a mesternek mingyá. Három hónap alatt fo- szabadútam. De ími-olvasni nem tuttam. Elmentem Újvidékre a többiekkel a katolikus körbe. Vót egy jó kolégám, annak négy polgárija vót. Udvarótam a húgának. Még azt is megmondom, mijen buta vótam. Abba a zidőbe mentem elősző borotvákozni. Én akkó kerestem négy-ötszáz koronát. Mikó bementem, megborotvátak. Életembe akkó még nem borotvákoztam. Tizennyóc éves vótam. Mennyi kő? Egy korona. Attam még egy koronát. Erre oda- szalatt, lekefét, gyorsan lekefét, én meg nézek rá, ez micsinál? Nem tuttam. Oda- mék a zajtóhó, ű is odaugrik. Előre kinyitotta a zajtót, én meg nézek hátra, mondom, tán seggbe akar rúgni? Ez igaz vót! Buta gyerek vótam, no, hát nem jártam nép közt. Udvarótam én ennek a lánnak, s eccé mondom, hogy én nem tudok se írni, se olvasni. Aszongya, nem baj. Majd segítünk rajta. A báttya az fazekas vót, kájhás- fazekas, mint én, de én különben tuttam dógozni. Evvel elmentünk a katalikus paphó, a Magyar uccába... ugye Magyar ucca? Ott vót a katalikus kör. Ojan körösztház. Úgy van? No hát, akkó a pap tanított. Meg is tanútam szerbű, horvátú, magyarú... és titkos írást! Mindent megtanútam. A katanaságná cirilicű tanútam meg. Jó dógom vót. Katanaságná ojan dógom vót, sajnátam, mikó haza köllött gyünni, isten bizon... Ojan jó dógom vót, isten bizon. Hogy hun szógátam? Mosztárba. Neveszinyébe. Az ötvenkettedik pesácski púk. A zőrmesternek a poszilnikja vótam. De előbb hogy is kerűtem oda. Mer engemet a csendőrök úgy kísértek oda. Mosztárba. Nem találtak. Kérdezgették, hát hun vagyok: Akkó eggyik testvérem megmonta, hogy biztos Bezdánba vagyok. Kérem szépen, engem egy csendőrkáplár kísért, ijen vót az én bevonulásom. Megtanútam a zakletvát. Ahogy fölesküttünk, ugye. Járde zálenyim sze bogu szvemogutyem vrhovnom komándántu zápovednike cele zemályszkek oruzsáne krályevine szrbá i szlovenácá. Ment mint a vízfojás. Legelső nap, mikó kimentünk a tejóriára, aszongya a zaltiszt, vrlo dobro!... Rekoh znám! Aszongya ne znám, hanem razumem... Hát nem tuttam én, hogy mi itt a különbsíg!... Megtanútam én mind űtűle. No hát akkó aszongya, kákvo ima sztrázse? Awa fosoróta, hogy mijen őrsígek vannak. Tuggya, énnekem nem köllött sokszó mondania. Én má tuttam! Pá ima sztálne sztázse... pokretna sztrázsa, pocsászno sztrázsa. Kakvoje to, kázse. Pá sztálná sztrázsa u ká- számu, á pokrétna ná vozove i táko dálye á pocsászne krályá i táko dályé, dálye, dá- lye... Vrlo dobro!... Rekoh razumem. Hát így szógát abba a zidőszakba egy bácskai 82
