Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Poszler György: Nemzeti Sorskérdések - Nemzeti Létfeltételek (Szárszó 1943! - Szárszó 1993?)
Meg eköré rendeződik Németh László régóta és Szárszón is kifejtett gondolatsora. A reformról, minőségszocializmusról, kertgazdálkodásról. Ennek alapján a munkásságot is integráló értelmiségi társadalomról. Ezekben - és sok más hasonló eszme- futtatásban, például a Veres Péterében - körvonalazódik a ’43-as, első Szárszó az összes viszonylatokat végiggondoló modern nemzeti identitástudata. Szerkezetében és tartalmában is. Tényleg a nemzeti tudat népi értelmezéséről van szó. Benne a népi valóban elkülönít. A nemzeti tudat más értelmezéseitől. Mert van tartalmi szándékok szerint elkülöníthető népi tábor. Nép-nemzeti tudat, de nem nevezi magát annak. Pedig gondolkodásban, tartalomban kimutatható nép-nemzeti jegyek. ’93-ban és ami körülötte van - úgy vélem -, nem. Mert nem pontosan jelölték és indokolták meg a nemzeti sorskérdéseket. Bár igencsak sok szó esik a nép-nemzeti identitástudatról. De a pozitív meghatározás kísérlete csődöt mond. Benedek István fogalmaz meg valami fontosat. Megszűnt az egykori nép-nemzeti identitástudat szociális alapja. A társadalom többségét jelentő, a nemzeti jelleget meghatározó paraszti lét. Legalábbis alapjában megváltozott és erősen kisebbségbe szorult. Vagyis: ’43-ban paraszti alapon még lehetséges volt a nép-nemzeti identitástudat meghatározása. ’93-ban már nem Groteszk és nem veszélytelen helyzet. A meghatározás szociális alapja megszűnik; érzelmi igénye megmarad. Ez tendál jobb esetben az egyértelmű elméleti üresjárat, rosszabb esetben a nacionalizmust súroló mitoszte- remtés felé. Amit pozitív értelemben elmondanak, a meghatározáshoz - bizony - túl általános, túl bizonytalan és túl kevés. Csak példaként. Az egész nemzeti kultúra hagyományainak folytatása, a teljes magyar irodalom öröksége igaz lehet, de túl általános. Mert nem határol el az egész nemzeti kultúra és a teljes magyar irodalom egyéb vonulataitól. A bartóki tradíció továbbvitele is igaz lehet, de túl bizonytalan. Mert sokféleképpen értelmezhető. A nemzeti karakter más nemzeti karakterekhez való viszonyában és a kölcsönös megbecsülésben realizálódó önismerete igaz. De a meghatározáshoz túl kevés. Mert csak a nemzeti karakter viszonyítási pontjait határozza meg. Magát a karaktert nem. E túl általános, túl bizonytalan és túl kevés jelleg együtt jelenti a nép-nemzeti identitástudat pozitív meghatározásának csődjét. A csőd csak a negatív meghatározás felé mutat szabad utat. Az pedig az ellenségkép kreálása által történő meghatározás. Ennek első lépcsője: rámutatás a maga kreálta ellenségre. Második lépcsője: az ellenség ellenséges voltának torzképe. Harmadik lépcsője: önmaga e szembenállásban megvalósuló definiálása. A legevidensebb evidencia: a negatív meghatározáshoz teremtett ellenséges fantomtorzkép a magyar liberalizmus és annak meghatározó tradíciója. E liberális fantom-torzkép inspirálja a negatív önmeghatározás primitív szillogizmusát. A kiindulópont hamis premissza: a liberalizmus nemzet- ellenes. A folytatás tagadó premissza: nem vagyunk liberálisok. Hamis és tagadó premisszából áligaz-tagadó konklúzió: tehát nem vagyunk nemzetellenesek. A végpont az áligaz-tagadó konklúzió áligaz-állító konklúzióvá való fordítása: tehát nemzetiek vagyunk. Ez indulatosan kezdetleges, teoretikus gondolatokat helyettesítő, állogikai játék nem előzménytelen. Már Csoóri korábbi Nappali Holdjában van önleleplező, félspontán elszólás. A magyarságot asszimilálni akaró idegen minoritásról. Meg ekkori szárszói előadásában is van programadó, manifeszt hangütés. Az országot napjainkban elöntő fáradt liberalizmusról. Meg foként arról: gyors európai integrációt akarunk - de nem határoztuk meg önmagunkat. E kettő együtt inspirálja: a magyarságot asszimilálni akaró, idegen és fáradt liberális minoritás ellentéteként határozhatjuk meg önmagunkat igazán. 57
