Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)

BILL: Kár, hogy csak most érzi rajta.

CANBY: (Kintpuasra mutatva) Neki kellett volna rajta megéreznie. (Kintpuashoz) De még ha nem is, fiam... ettől még nem kellett volna megölnöd. Legalábbis, amíg nem tudod, mi a szándékom.

KINTPUAS: Kintpuas ezt még most sem tudja. Te se Kintpuasról, hogy mért ölt meg téged.

CANBY: Pedig én azt szeretném, fiam, tőled megtudni.

KINTPUAS: Ha megígéred Kintpuasnak, hogy elmondasz neki valamit, Kintpuas is elmondja neked.

CANBY: Ha tudok, felelek, fiam. Mást nem ígérhetek.

KINTPUAS: Meg hogy Kintpuast hagyod beszélni. Meg a többiek is. Hogy csak Kintpuas és Canby, a gyilkos és az áldozat szóljon egymással.

MEACHAM: (tekintetét körbehordozva a jelenlévőkön) Kintpuasnak ez az utolsó éjszakája. Tegyünk eleget a kívánságának.

(Kintpuast és Canby t kivéve, a többi szereplő félrehúzódva, a fény körön belül csak ők ketten maradnak, ám ugyanekkor a másik fénykör is kigyúl, s őrhelyén a Gondolkodó testtartásában helyet foglaló Tiszteletes is látható lesz: majdnem mozdulatlanul ül, de láthatólag követi az elhangzókat)

CANBY: (miután a többiek visszahúzódtak) Kezdheted, fiam. Magunk közt vagyunk.... (Kis szünet után, biztatólag) Mert azért tudni szeretném, hogy is volt. Először nem akartál megölni, aztán mégis akartál?

KINTPUAS: Csak miután Kintpuassal népe megígértette. Mert amit Kintpuas ígér, azt Kintpuas meg szokta tenni. De csak ha te nem ígéred meg, amit Kintpuas követel tőled. Hogy a katonáiddal elvonulsz a Szent Szirtek alól. Itt adj nekünk földet, a régi hazánkban. Kintpuas ezt népének is megmondta.

CANBY: Azt hitted, feltételeket szabhatsz, fiam? Pedig nem látszol buta gyereknek. KINTPUAS: Kintpuas akkor kívánt megölni csak, ha úgy teszel, mintha hatalmadban állna teljesíteni a követelését, de közben tudod, hogy nem teheted meg. Ezért kívánt találkozni veled Kintpuas. Meg a többiek is. Hogy minél jobban megismerhessünk.

CANBY: Dehát valamit te is ígértél, fiam. Abban állapodtunk meg, hogy egyikünk sem visel fegyvert.

KINTPUAS: Amikor a hulládat átkutattuk, ruházatod alatt mi is piszolyt találtunk.

CANBY: (kedélyes beismeréssel) Dehát „hulla” lettem, fiam. Vagyis nem ok nélkül hoztam magammal.

KINTPUAS: Pedig Kintpuas végig remélte, hogy csoda történik. Végig, amíg várt rátok. Meg később is, amikor már megérkeztetek, és ott volt Frank is Vinemával, aki valamennyiünk közül egyedül beszélte jól mind a két nyelvet, és így ő volt a tolmács közöttünk, és ott volt Meacham is, aki mindig mindenütt ott volt... (Újra mindinkább mesélő hangra vált át, miközben mögötte Horgos Jim, Canby mögött viszont Meacham jelenik meg, de előlép Frank és Vinema is, láthatólag semleges résztvevőként középen elhelyezkedve - feladatuk egyelőre nem egyéb, mint az elhangzók valamiféle illusztrálása) És amikor már beszéltünk is egymással, Kintpuas mindegyre arra gondolt, szólnia kellene nektek: meneküljetek, amíg nem késő. Nem mintha sajnált volna, ne gondold. Am a népe miatt örült volna, akár egy árulónak is, aki figyelmeztet rá, hogy mit is tervezünk. Csakhogy az áruló (Jimre pillant) sohasem olyankor jön el, amikor népének hasznára lehet... Te meg közben beszéltél, Canby. Arról, hogy harminc éve bajlódsz már az indiánokkal, vagyis hogy jobb lenne, ha nem lennénk, ha már megszűntünk volna. Meg a Nagy Fehér Atyáról is.

34