Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
JIM: (halkan Kintpuashoz) Hallod? Mégsem küldhetsz el, mert most én jövök. KINTPUAS: (félig suttogva) Nemcsak utállak, Jim, de nem is értelek. Ahelyett, hogy elbujdosnál szégyenletedben, te idejössz páváskodni. JIM: Hiába küldtél el, látod. És hiába akartál ezeknek is (fejével Meacham felé bök) kiadni. MEACHAM: (Kintpuashoz) Azután, ami a Modoc Rivernél történt? Azt hiszem, azt kellene újból szemügyre venni. FRANK: Gondolja, hogy érdemes?... Bár talán puszta kegyeletből is... (feltekintve) Meglehet, hogy sokan ezt várják tőlünk... (Időközben az áldozatok két csoportja is felbukkan: a háttérből, az indiántábor felől az Öregasszony és az Anya, az előbbi vértől csíkos, hosszú, ősz hajjal, az utóbbi karján véres pályással; lentről, a nézőtér felől viszont a Stevens család, azaz kezében ácsszekercével Amos Stevens, Martha Stevens, valamint két kamaszfiuk, Bob és Tom, fejükön vagy szívük táján szintén lövések véres nyomaival, kivéve Tomot, a kisebbik fiút. Némán lépnek fel a színpadra, majd a beszélgetők csoportjával szemben megállanak: valamennyire még mindig a háttérben maradva, a két indián nő szintén megáll. Az eddig voltak, ideértve a két indián szereplőt is, egyelőre csak a fehér családot veszik észre.) FRANK: (feléjük lépve) Nahát, Amos!... És Martha! Meg a fiúk is! AMOS STEVENS: Igen, mi vagyunk, Frank... Csak a kis Bettyt nem hoztuk, jobb, ha nem látja senki, úgy szénné égett, amikor rágyújtották a házat... MEACHAM: (a kívülálló zavarával) Amos...? Stevensék, ugye? Úgy tudom, szerepel ilyen nevű család az áldozatok listáján... Csakugyan mind... életüket vesztették? AMOS: Tomot kivéve. O megsebesült csak. MEACHAM: (mint akinek dereng valami) Értem, ő az, aki elvánszorgott valahogy a katonák táboráig... (Tömhöz) Derék dolog volt, fiam, ha nem értesülünk idejében erről az indián vérengzésről... KINTPUAS: (a háttérben álló két indián asszonyt még mindig nem véve észre) Nemcsak „indián vérengzés” volt, Meacham! (Amoshoz) Amos, te tudod, hogy Kintpuas mindig... AMOS: Tudom, Jack, te ott sem voltál. De azért sosem gondoltam volna, hogy a tieid... MEACHAM: Ha nem haragszik, Mr. Stevens, az idő sürget. Ha tehát vissza tudna emlékezni... (Az Öregasszony és az Anya előrébb jönnek.) ÖREGASSZONY: (van benne valami szikár méltóság) Várnotok kell. Mi előbb voltunk. MEACHAM: (meglepődve, és mint akit kínosan érint) Titeket mikor... Veletek ez mikor törént? ÖREGASSZONY: Mi előbb voltunk. ANYA: Mi előbb voltunk. Előbb ő (felmutatja a gyereket), aztán Ilari anyó. JIM: Igen, Meacham, ők előbb voltak. Jim ezt tanúsíthatja. MEACHAM: (kedvetlenül) Te már épp eleget tanúsítottál... Kintpuas, te mit tudsz erről? Ez az eset tényleg előbb volt? KINTPUAS: Előbb, Meacham, előbb. Előbb ők voltak. Mi előbb voltunk. MEACHAM: Ezek szerint... BILL: (berontva) Előbb voltak, persze, hogy előbb! Mindig ők voltak előbb! Ezért is fognak előbb eltűnni! FRANK: Te mit akarsz most? BILL: (körbe mutatva) Ugyanolyan halott vagyok, mint ezek itt. Most legalább nem leszek annyira egyedül, mint az előbb, közietek, élők között. (A két indián nőre mu15
